Keresztény család

Istenkeresés az élet labirintusában...

Ez nem a mi hazánk...

2015. július 05. 19:35 - Kereszteny Család

whr.jpg

„A meleg pároknak alkotmányos joga, hogy a törvény előtt házasságot köthessenek - határozott pénteken az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága. A döntés értelmében ezentúl a meleg párok az egyes államok szabályozásától függetlenül az egész országban legálisan köthetnek házasságot.” Index.hu

Úgy gondolom, a kérdés bennünket keresztényeket nagyonis érint. Az alábbiakban Erik Raymond  a témához kapcsolódó írását osztom meg veletek.

Az amerikai keresztények számára – akik ugyanakkor igazi hazafiak is –, a mostani időszak igencsak ellentmondásos. Itt van például a Július 4-i (az amerikai függetlenség napja) hétvége. A környezetünkben legtöbben tűzijátékkal fognak ünnepelni és az amerikai melegek szimbólumait viselve szivárványba öltöznek. Sokan Július 4-ét pedig a családjukkal, barátaikkal vagy szabadtéri sütögetéssel ünneplik. Ugyanakkor a gyomrunk még mindig émelyeg azoktól a friss eseményektől, melyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy az országunkban a kereszténységünket egyre ellenségesebben szemlélik. Ez pedig bennünk, amerikai keresztényekben, az érzelmeknek egy igazán különös keverékét hozta létre. 

Az elutasítottság megélése

Az elmúlt héten számos kereszténnyel beszélgetve szíven ütött, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése az azonos neműek házasságával kapcsolatban a jövőképüket mennyire megzavarta. A gondolatainkban hajnali ködként időzött az eszme, hogy ez a nemzet a bibliai kereszténységgel kapcsolatban legalábbis semleges, de múlt pénteken mindez gyorsan szertefoszlott. A bíróság jóváhagyásával, az ünneplők kórusa a hírekben és körülöttünk de még a Fehér Házban is megrészegedve a szivárvány színeivel ünnepelték a döntést. A legtöbb keresztény tudta, hogy ez az ítélet egy nagyon súlyos visszaesést jelent, de jópáran közülük nem tértek észhez, egészen a múlt hétig. Ezen a ponton már eljutottak a felismerésre, hogy „Engem itt már nem látnak szívesen.”

Amit ne tegyél

Mégis, hogyan reagálhatánk erre a döntésre?
Alapvetően nem viselkedhetünk úgy, ahogy egy csomó evangéliumi „keresztény” teszi. Még akkor is, ha kísértést érzünk arra, hogy csatlakozzunk azok táborához, akik az egészből viccet csinálnak, ironizálnak, vagy durva kijelentésekre ragadtatják magukat, emlékeznünk kell, hogy a sekélyes megmondó embereknél nekünk magasabb elhívásunk van. Nekünk a beszédünkben, a viselkedésünkben és a szeretetünkben Krisztust kell visszatükröznünk.

Ugyanakkor nem kellene a szánkat sem befogni. A bíróság döntése nem változtat azon, amit mi a házasságról hiszünk. A Biblia még mindig nagyon egyértelmű és az egyház gyakorlata is nagyon egyértelmű maradt. Ezek a változtatások nem a mieink, nekünk még mindig megvan az a prófétikus hangunk, hogy beszéljünk a bibliai házasság igazságáról és arról, hogy hogyan jelenik meg az evangélium dicsősége. Nekünk még mindig van mondanivalónk.

Amit tegyél

Újra és újra meg kell emlékezünk arról, hogy ez nem a mi hazánk. A keresztények évszázadokon keresztül éltek olyan közösségekben, társadalmakban, melyek nem fogadták szívesen őket. Ugyanakkor az evangélium által sikerült ezen változtatniuk. A Zsidókhoz írt levél írója, azoknak a keresztényeknek írt, akik érezték az őket körülvevő kultúra szorítását, amely az ő vallási meggyőződésüket nem fogadta el. A levél írója ezekkel a sorokkal zárta az üzenetét:

„Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsid. 13:14)

 A keresztényeknek nincs egy maradandó, folyamatos, állandó otthona. Minden dolog rendelkezik egy lejárati dátummal, ami csak idő kérdése és eljön. Nekünk amerikában (vagy bárhol a világon) élő keresztényként emlékeznünk kell erre. Miközben valószínűleg mindannyiótoknak van egy fizikai címe, ahol esténként lehajtjátok a fejeteket, az nem az igazi otthonotok. Mi keresztényként, mindannyian az eljövendő várost keressük. Ez a keresés pedig egy folyamatos, tudatos törekvés. Ez az ami meghatározza az egész életünket.

Az eljövendő várost a Zsidókhoz írt levél a következő szavakkal írja le: mennyország (12:23), nyugalom (4:11), királyság (12:28), egy jobb ország, egy Isten által épített város (11:10), a mennyei Jeruzsálem (12:22). Előre kell tehát tekintenünk, a mennyből eljövendő városra ahol mindannyian Istennel és az ő vére által megvásárolt szentjeivel fogunk lakni örökké! Amikor mindannyian összegyűlünk a nagy asztal körül hogy élvezzük az ünneplést és a hívők közösségét, semmilyen elutasítottságot nem fogunk érezni. És igen, Krisztus is ott lesz, hogy uralkodjon mindazokkal az a emberekkel, akik szabad akaratukból elkötelezték magukat Neki. (Jelenések 21-22).

Mi keresztények azt akarjuk, hogy Isten neve inkább legyen tisztelve, mint elutasítva. Azt akarjuk, hogy a Király uralkodjon és az ő akarata legyen meg. Ez az egyetlen vágyunk. Ha ez itt nem történik meg, az csupán azt szolgálja, hogy elengedjük ezt a jelenvaló világot és a fejünket felemelve az eljövendő várost keressük.

Ha a múlt heti események kihúzták a talajt a lábad alól és azt kezdték el veled is éreztetni, hogy nem vagy ide való, akkor emlékezz meg arról, hogy mi azt a várost keressük, amely el fog jönni. Ha a jelenlegi események azt szolgálják, hogy erre emlékezzél, akkor inkább adj hálát Istennek a gondviseléséért. Annak felismerése, hogy nem e világba való vagy, valóban áldás lehet.

Végezetül, ne felejtsd el, hogy Jézus sohasem szólította fel az egyházat arra, hogy megváltoztassa a kultúrát vagy egy keresztény Amerikát hozzon létre. A mi feladatunk Isten dicsőítése az evangélium bemutatása és demonstrálása által. Az egyház a kegyelem nagykövetsége egy idegen földön. Meg kell emlékeznünk arról, hogy ez az egyház fel lesz építve Jézus Krisztus által (Máté 16:18). Az evangélium halad előre és az egyház felépül függetlenül attól, hogy a különböző kulturális áramlatok mögöttünk vagy előttünk vannak.

A mi halált legyőző Királyunk ígérte meg ezt.

Kapcsolódó bejegyzések:

Miért Krisztust helyezd a családod középpontjába?

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenycsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr627602626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tblog 2016.11.23. 13:19:15

Régen én is ellene voltam, de aztán rájöttem hogy marhára semmi jogom másokat megítélni, illetve 2 felnőtt ember azt csinál egymással a hálószobájukban amit akarnak. Semmi köze hozzá másoknak.

Ha annyira nagyon borzasztó dolog, akkor majd Isten ítél. A vallásos tömegeknek morális alapja sincs hozzá, amennyi kétszínű vallásos ember van a világon. :-(
süti beállítások módosítása