Sokan küzdünk azzal a kettős elvárással, mely szerint legyünk sók a világban, ugyanakkor ne szeressük azokat a dolgokat, melyek a világban vannak. Egy olyan világban kell élnünk - lehetőleg boldogan -, mely egy hitvalló keresztény számára egy csomó döntési helyzetet teremt. Az alábbi, a Beliefnet.com-on megjelent cikk erre az ellentmondásra keresi a választ.
"Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad." (Ésaiás 40:8)
A keresztények hogyan verekedhetnék magukat keresztül az őket körülvevő kulturális hatások tengerén? Aközben, ahogy egyre inkább média kompatibilissé válnak, az őket körülvevő kultúra annál erőteljesebben formálja át a közönséget a végtelen mennyiségű posztmodern elvárások, gondolkodásmód és hiedelmek szerint. Ez a posztmodern ideológia pedig folyamatosan azt sugallja, hogy minden szubjektív, relatív és nem létezik abszolút igazság. Azért ez elég menő, nem?
Napjainkban a keresztények morálisan konfliktusba kerülnek azzal a feléjük megfogalmazott elvárással, hogy legyenek politikailag korrektek, toleránsak, hallgassanak és hasonuljanak meg a sokszínű világban. A probléma azzal van, ha minden, amit csinálunk, csendesen beleolvad a háttérbe, nem fogjuk tudni megmutatni az evangélium által bemutatott különbséget.
Őszintén szólva, majdnem lehetetlen lesz megmondani, ki az, aki igazán követi Jézust és ki az, aki csak a „menő kereszténységet” próbálja a saját generációjában megélni. Az a formája a kereszténységnek ijesztő, ahogy elvan a kis homokozójában, mindig kedves, segítőkész, szolgálatkész, de ez az út nem az, ahogy Jézus rendszerint az evangéliumot hirdette.
Mindez nem azt jelenti, hogy pökhendi és érzéketlen módon kellene mások felé közelítenünk, hanem azt, hogy Isten országának állampolgáraként minden, amit teszünk, az nem a körülöttünk élő emberek kulturális elvárása szerint kell, hogy történjen. Összességében a Jelenések könyvében Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy a „langymelegség” a számára visszataszító:
"Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.
Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!" (Jelenések 3:15-19)
Talán a fenti igeszakasz keménynek hangzik, de igazán belegondolva ki akar magának egy „langyos” szeretőt? Egy szenvedélytől mentes partner minden korban közömbös volt a férfi vagy a nő számára. Ha valaki apátiába süllyed, az világosan kifejezi a kapcsolatban való lelkesedés elmúlását. Ez a személy elégedett lenne az áldásokkal és előnyökkel melyeket megkapott, de nem mutatna semmilyen hajlandóságot, hogy bármilyen áldozatot hozzon a kapcsolat fejlesztéséért.
Az eredmény pedig egy tisztátalan hit lenne, ami demonstrálja ugyan a „szerelem” formai jegyeit, de a szívében hazug marad. Ösztönözhet-e egy erőszakos kulturális közeg egy keresztény szívet, hogy a langymelegség állapotából az igaz szerelemhez visszatérjen? Valószínűleg nem.
Más szavakkal, Michael Jackson Moonwalk címen megjelent önéletrajzából kölcsönvett mondattal, tegyük fel a helyes kérdést… „Mi lett az igazsággal? Kiment a divatból?” Különös, hogy egy a kultúránkra leginkább hatással bíró popsztár tette fel ezt a kérdést és ugyanezt a kérdést szegezte Poncius Pilátus is évszázadokkal korábban Jézusnak. „Mi az igazság?” (János 18:38).
Dániel könyvében a harmadik fejezetben olvashatunk egy bibliai modellről, amely segít válaszolni a kulturális megalkuvásra, amelynek az eredménye nem kiszámítható. Sadrak, Mésak és Abédnegó történetében egy tárgyalásról, ítélethozatalról majd a túlélésről olvasunk. A történetüket olvasva egy olyan kulturális elvárás tanúi lehetünk, amely szöges ellentétben van azzal az igazsággal, amit képviseltek:
"Király, örökké élj! Te, ó, király, megparancsoltad, hogy minden ember, aki meghallja a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljon le, és hódoljon az aranyszobor előtt; ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt dobják be az izzó tüzes kemencébe. Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állítottál szolgálatba, ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó, király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál." (Dániel 3:8-13)
Persze Nebukadneccar király dühös volt az újonnan bevezetett szociális norma elutasítása miatt, amikor ez a három ember (akik tagjai voltak a saját, babiloni adminisztrációjának) abban hitt, hogy egyedül az ő Istenük érdemes az imádatra. Még az sem számított, hogy azzal, hogy megtagadják a király parancsát a tüzes kemencét kockáztatják … ehelyett hajlandóak voltak mind a fizikai, mind a szociális túlélésüket kockára tenni a felszólításra adott válaszukkal:
„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is…” (Dániel 3:16-18)
Mi már tudjuk, hogy ezek az emberek megmenekültek, mert Isten megóvta őket a tűztől, de figyeljük meg azokat a szavakat, amely a hitük erejét nyilvánvalóvá tették, „még ha nem tenné is”. Ennek a történetnek a bibliai ábrázolása emlékeztet a Jelenések könyvében említett esetre, amikor a Krisztus könyörög a hallgatóinak, hogy vegyenek tőle „tűzben megtisztított aranyat”. Az arany pedig valójában az a kincs lehet, ami egy megalkuvás nem ismerő szellem Isten és ember előtt. Ennek a három férfinak pedig, akik a hit úttörői voltak, a hitük ilyen tűzben megpróbált arany volt.
Isten volt az ő abszolút igazságuk, az, ami megtörte kulturális köteleket a napokban, amikor éltek. Egy pillanatra pedig nézzük meg, ki is ez a Nebukadneccar király? És valójában mit jelent a tüzes kemence?
Sadrakhoz, Mésakhoz és Abédnegóhoz hasonlóan a ma élő keresztényeknek, el kell foglalnia egy szenvedélyes álláspontot, emellett pedig hajlandónak kell lenniük a gúny tűzének kitenni magukat ahelyett, hogy megalkudnának egy névleges keresztény életstílussal, amely végeredményét tekintve nem mást demonstrál a kívülállók felé, hogy a hűségük csak hazugság.
Mi az igazság tehát? Jézus Krisztus a János 17:17-ben megadja a tökéletes definíciót:
„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.”
Ennélfogva a keresztények lehetnek „trendik”, de csak olyan mértékben, hogy az ne kerüljön ellentétbe az abszolút igazsággal.
