Christine Hoover egy három gyermekes anya, lelkész feleség, könyvet ír és az iBelieve portálon megjelent írásában téged is arra bátorít, ne akarj minden elvárásnak egyszerre megfelelni.
Minden anyától azt várják el, hogy legyen vicces, összeszedett, kreatív, sportos, fegyelmezett, tanítsa otthon a gyermekeiket, írjon blogot, változtassa meg a világot, legyen küldetése, szervezzen csoportokat és végezzen önkéntes munkát.
Mindezek mellett természetesen ne legyen fáradt, soha ne mondja hogy soha, ne legyen tanácstalan, bizonytalan, ne üldögéljen a kanapén, ne legyenek türelmetlen és ne szoruljon segítségre. Mi mindannyian minden pillanatban legyünk nagyszerűek és dicsőségesek, az anyaságunk során tökéletes döntéseket hozva intelligens és kirobbanóan energikus módon.
Egyébként mi leszünk a rettegett, Rossz Anya.
Legalábbis ez az, amit a magunknak suttogunk fejünkben, ahol az irracionális könnyen racionálisnak és igazságosnak tűnhet.
Mégis, vajon mit jelenthet jó keresztény anyának lenni?
Tökéletes anyának lenni mindannyiunk számára egy akrobatikus mutatvány, amikor nagy erőfeszítések árán kicsikarjuk a dicséretet, de mégis vakon repülve reménykedünk a baj nélküli földet érésben.
A fentiek eredménye pedig egy kínzó tudatosság minden elkövetett hibánkról, egy gyötrő és mindig jelen lévő érzés, hogy nem vagyunk elég jók, különösképpen amikor nem tudjuk imitálni azt, amilyennek más anyákat látunk.
Mégis, vajon mit jelent igazán jó keresztény anyának lenni?
Mi lenne, ha ezt a kérdést Istennek tennénk fel? Mit válaszolna?
Részletes definíciókat, formulákat akarunk, de a Biblia gyakran arra kényszerít bennünket, hogy tegyünk egy lépést hátra és nézzük meg a teljes képet: Isten saját személyiségét és saját képességeit.
„ÉN VAGYOK”, ezt mondta Mózesnek. Annak a Mózesnek, akinek ugyanazok a gondolatok jártak a fejében mint nekünk, mikor arra emlékeztette önmagát, hogy nem elég jó. Mivel a verbális valamint a vezetői képességei nagyon gyengék.
De pontosan úgy, ahogy Isten felkészítette Mózest, amikor szólt hozzá, ugyanúgy megerősít bennünket anyákat is, amikor hív. Az ÉN VAGYOK pedig minden nem elég jót félretolt az útból: „De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (II.Mózes 4:11-13).
Az ÉN VAGYOK megmondta, hogy Ő képes megtenni és megígérte, hogy ez kizárólag egy emberen, Mózesen keresztül fogja nyilvánvalóvá tenni.
De mi a helyzet a szürke hétköznapok szülői feladataival? Mi mindig a részleteket, a pontos útmutatást, szabályokat várjuk.
Később, amikor megszabadította Izrael népét és Mózesen keresztül kinyilvánította az emberek számára a parancsait, azt mondta: „Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, amikor a házadban vagy” (V.Mózes 6:7). Ez az útmutatás annyira pontos, hogy pontosabb már nem is lehetne.
De mégis, a saját erőnkből szülőként mindig többet és többet akarunk nyújtani. Ami megmagyarázza a csábítást arra, hogy tökéletes szülők legyünk. A tökéletes anya betöm minden hézagot, lezár minden kérdést, elfojt minden félelmet. Semmi sem érhet túl a hatáskörünkön, így pedig mindent kontroll alatt tartunk.
Mindig megpróbálunk tökéletes anyák lenni, hogy jobban érezzük magunkat, ha pedig nem sikerül, akkor ünnepélyesen megfogadjuk, hogy még keményebben fogunk próbálkozni.
Mi lenne, ha a szülőként végzett erőfeszítéseinkben, inkább Isten lenne az alap és Ő lenne a figyelem középpontja? Mi lenne, ha végre elhinnénk, hogy Ő még mindig képes vezetni azért, hogy gyümölcsöző életünk legyen és azért, hogy megmutassa az akaratát a gyermekeink életében?
Mi lenne, ha megbékélnénk magunkkal, ha megértenénk azt, hogy mi csak egy vagyunk a sok anya közül és Isten használni fogja az egyéni képességeinket, erősségeinket de még a gyengeségeinket is, hogy tanítsa a gyermekeinket a Tőle kapott egyedi ajándékaink által?
A hitből és nem a saját erőből való élés ezt jelenti. Aki így él, az Istenben bízik.
ÉN VAGYOK, a nem tökéletes.
Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!
