Keresztény család

Istenkeresés az élet labirintusában...

Az álmok fogságában

2016. szeptember 11. 22:08 - Kereszteny Család

looking-in-mirror.jpg

Ma már egyre inkább az a valóságos, ami nem az. Bele sem merek gondolni abba, hogy vajon húsz év múlva képesek leszünk-e megkülönböztetni a virtuális valóságot az igazitól. Debra Fileta most arról írt, hogy nem is igazán akarjuk az igazit.

Nemrég két nő beszélgetésének voltam a fültanúja, amikor a kávéjukat kortyolgatva épp az álompasiról alkotott elképzeléseiket egyeztették. A kedvenc celebjeikről áradoztak, miközben részletesen kitárgyalták, hogy milyen „izgatóak”, mit szeretnek bennük és elmerengtek  arról, hogy milyen fantasztikus is lenne velük szemtől-szemben találkozni, járni velük, vagy ha akár még ennél is több alakulna ki köztük…

Egy másik alkalommal a híreket hallgatva a riporter egy serdülő tiniről áradozott, aki megkérte az egyik sportlapban pózoló (valószínűleg az anyukájával egykorú) szupermodellt, hogy kísérje el a ballagására. Milyen bátor és lovagias fiú, milyen tiszteletre méltó dolog, hogy ki mer lépni a komfortzónájából és vállalja a kockázatot csak azért, hogy engedjen a vágyainak, mondta a riporter.

Végül épp a múlt héten az egyik barátom tinédzser gyerekeinek a szobájába lépve látom, hogy a falak filmsztárok és menő énekesek képeivel vannak kiplakátozva, hogy éjszakánként az álmaikba is elkísérhessék őket.

Számomra elképesztő, hogy mennyire ragaszkodunk az fantáziáinkhoz. Ma már annyira, hogy lassan ez lett a normális.

Egy olyan társadalomban élünk, ahol nem okoz meglepetést, ha valaki a szó szoros értelmében szerelembe esik egy sztárral, egy énekessel, egy szupermodellel vagy éppen egy pornószínésszel. Ezekkel a szerelmekkel azonban mindig van egy bökkenő… az elérhetetlen messzeség.

Van valami ebben távolságban, ami biztonságot ad.

Van valami izgalmas az ismeretlenben, amely vonzóvá teszi azt, van valami a láthatatlanban, ami csábít. Mindegy, hogy egy magazin címlapján pózoló szupermodellről  van szó, vagy arról a srácról a munkahelyeden, akit még sosem mertél megszólítani.

Ha számunkra valaki távoli és elérhetetlen, a köztünk lévő távolság csak még kívánatosabbá teszi őt.

Mivel valakit magunktól a távolban tartani sosem mocskos dolog. A távolból szeretni sosem nehéz. Az érzéseid sosem fognak keveredni majd a kiábrándító és fájdalmas valósággal, sosem leszel sebezhető és nem kell önzetlennek lenned sem, ugyanakkor áldozat vállalásra vagy megbocsátásra sincs szükség. De az igazi szerelem, ahogy C.S. Lewis is mondja, legyen sebezhető.

Ma már annyi férfi és nő van, aki egy álommal esik szerelembe, beleszeret egy olyan valakibe vagy valamibe, amely igazából nem is létezik, egy olyan valaki személyiségébe, akit nem is ismer vagy egy olyan világba, ami csak a fantázia szüleménye.

Beleszeretni egy álomba, beleszeretni egy ideába, végső soron azt jelenti, hogy beleszerettél egy hazugságba.

Ez pedig nem csupán a hollywoodi celebekkel való nyomulást jelenti, mivel a fantáziáink az életünk számos egyéb területére is hatással vannak. A lényeg tehát ez:

A vágyak világa leginkább arról szól, ami lehetne és a legkevésbé arról a valóságról, amiben élünk.

Igaz ez a pornográfiától kezdve a szeretőkön át egészen a mérgező kapcsolatokig. A listát hosszasan lehetne folytatni, de ha egy nő vagy férfi bármelyik helyzetben van a fentiek közül, akkor be van börtönözve egy álom rácsai mögé. Olyan emberekkel próbáljuk az életüket feldobni, akik valójában nem is léteznek. Egy olyan életnek adtuk át magunkat, melynek a valóság helyett minden részletét a fantázia tölti ki.

Az a házas férfi, aki az irodában pillantásokat vet a vonzó titkárnő felé, fejben már egy olyan nővel kötelezi el magát, akinek a hibáit, hiányosságait nem látja.

Vagy ott van az a szingli lány, aki analizálja és figyelgeti azt a férfit, akinek még köszönni is alig köszönt. Elképzeli, mi lenne ha… de a szíve összetörik az érdeklődés hiánya miatt.

A háziasszony, aki a romantikus sorozatok nézése közben a fantázia és az izgalom csapdájába esett, maga mögött hagyva a problémáit ahelyett, hogy szembenézne velük.

A fiatal feleség, aki egy bántalmazó házasságban ragadt, folyton kifogásokkal és álmok hajszolásával töltve az idejét nem hajlandó felismerni, hogy ki is ő valójában és milyen lépéseket kell tennie egy biztonságosabb világ felé. 

A magányos fiú, aki minden este órákat tölt el pornóképek nézegetésével, később pedig már nem tud mit kezdeni egy valóságos és szép nővel… vagy egy valóságos élettel.

Talán kicsit provokatívan beszélek az álomvilágban töltött életekről, de hozhattam volna még jóval több példát is.

Amikor egy álomvilágban élünk, egyre kevésbé vagyunk képesek felismerni a valódit. Felcseréljük a valóságot, amiben élünk valami olyanra, ami igazából sohasem létezik. Amikor azért élünk, ami csak lehetne, végül lemaradunk arról, ami valójában van. Mindez pedig csalódáshoz, kiábránduláshoz majd önpusztításhoz vezet.

Ha az álmok világában élünk, akkor igazából már nem élünk.

Mondj nemet az álomvilágok csábításának és mondj igent az élet valóságának itt és most. Ha pedig az életed nem olyan, amilyenről álmodtál, itt a lehetőség, hogy változtass rajta. Ez egy kihívás számodra hogy tanulj és növekedj, felejts és fejlődj.

Vess számot a múltaddal, nézz szembe a jeleneddel és válj azzá az emberré, aki lenni akarsz. Nem érdemes egy passzív életet élni, inkább hozd létre magad körül azt a valóságot, amire aztán tényleg büszke lehetsz.

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenycsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr7311695727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alex69 2017.06.23. 20:05:37

Az álmok visznek előbbre ha kellő hittel és szorgalommal a megvalósuláson dolgozol! Minden a fejben dől el. Ha nincsenek álmaid, amelyeket tervekké kovácsolhatsz, akkor mi az életcélod? Persze, a cikkírónak abban igaza van, hogy a valóságot helyesen kell érzékelni és nem kell elhinni, hogy a mi álmunk a reális valóság--de több tudományos kutatás és kísérlet igazolta, hogy a világot igenis az álmaink befolyásolják, hiszen minden, ami körülvesz a parkoktól a szobrokig, emberek fejében született meg! Mi magunk is Isten fejében születtünk meg, a világ teremtése előtt, és halálunk után is csak őáltala tudunk létezni. Mondhatja erre valaki, hogy ez predestináció és determinizmus, mire én: És miért lenne ez baj, ha Isten jót akar vele nekünk tenni??