Dr. Evan Parks keresztény pszichológus nemrégiben itt a blogon megjelent nagysikerű cikke után hadd osszam meg veletek egy egészen friss írását, mely abban segít, hogy hogyan viszonyuljunk a gyermekünkhöz, ha az életében valamilyen súlyos trauma következett be. 

Az első kérdés, amit egy szülő feltesz egy krízishelyzetben, általában a következő: „Mit tehetek azért, hogy a gyermekem szóba álljon velem? Látom, hogy valamilyen komoly problémája van, mégsem akar megnyílni.” Szülőként, tanárként és vezetőként segítő kezet akarunk nyújtani egy szenvedő gyermek felé, ezzel együtt pedig egy jobb perspektívát is be kellene a számukra mutatnunk. Összegyűjtöttem néhány, bárki számára könnyen elsajátítható lépést, amivel egy olyan gyermeknek lehet segíteni, aki épp most ment keresztül egy komoly veszteségen vagy valamilyen más traumán.

1. Lépés: Magyarázd el, te hogy látod

Először is mondd el neki, hogy a kialakult helyzetet vagy őt magát te hogyan látod. Ha gyermek csendes, ingerlékeny, rosszkedvű és hanyagolja a barátait, azok mind olyan jelek, melyek azt mutatják, hogy valami nincs rendben. Amikor beszélgetni próbálsz vele, valami ilyesmivel kezdhetsz: „Megfigyeltem, hogy a héten több időt töltöttél a szobádban. A vacsoránál is úgy tűnt, hogy teljesen ki vagy cserélve.” Ezek nem kérdések, hanem  megjegyzések. Ne tegyél fel kérdéseket, hanem inkább hagyd, hogy a gyermeked döntse el azt, hogy reagál-e a megjegyzéseidre vagy sem.

2. Lépés: Mondd el, te hogyan érzel

A következő lépésben beszélj az érzelmeidről. Lehet, hogy a problémának nem látod az egyértelmű jeleit, viszont szülőként érzed, hogy valami nincs rendben. Mondd el neki például a következőket: „Olyannak tűnsz, mintha nem tudnál továbblépni. Úgy látom, hogy teljesen tanácstalan vagy.”

3. Lépés: Kérj engedélyt

Ez a lépés nagyon fontos – engedélyt kell kérned ahhoz, hogy egy személyes hangvételű beszélgetést kezdeményezz, amiben meg tudod osztani vele, mit is gondolsz te. Nagyon fontos a belegyezés, mivel a gyermeknek szüksége van arra, hogy a segítséged elfogadásáról önállóan dönthessen. Senki sem akar kényszer alatt lenni, amikor elfogad egy tanácsot. Amikor az irodámban az emberek kényszer hatására keresnek fel, még akkor is azt mondom nekik: „Nem kötelező, hogy beszélgess velem.” Egyszerűen elmondom mi az igazság, mivel én senkit sem kényszerítek arra, hogy beszéljen. Te viszont a következő szavakkal a gyermekedet meginvitálhatod egy beszélgetésre: „Megoszthatom veled, amiről az elmúlt néhány napban gondolkodtam?” Esetleg próbálkozz meg azzal, hogy „Kíváncsi vagyok, mit gondolsz arról, ahogy a helyzetet épp most kezeled. Mit gondolsz, ez a veszteség milyen hatással van rád?”

4. Lépés: Adj neki egy esélyt

Ahogy a beszélgetés egyre inkább előrehalad, a gyermeked elkezd a saját nézőpontjáról és arról beszélni, hogy mennyire szenved. Nagyon fontos, hogy ne kezdd el korrigálni, megnyugtatni, tanácsokat adni vagy logikát keresni abban, amit mond. A célod csupán az legyen, hogy segíts neki a problémáját egy jobb és komplexebb perspektívába helyezni.

A legtöbb ember leginkább mások történeteiből, tapasztalataiból képes tanulni. A kulcsmondat, amit használnod kell az ez: „Neked ez a véleményed erről a problémáról,  mások lehet, hogy másképpen látják, de amit én gondolok…” egy másik variáció szerint pedig: „Néha az ilyen nehéz helyzetben lévő gyerekek úgy érzik, hogy a jövőjük pontosan olyan rossz lesz, ahogy magukat most érzik. Szeretnél más gyerekekről is hallani, akik hasonló nehézségekkel küzdöttek?” Szinte az összes gyermek azt fogja erre a kérdésre válaszolni, hogy „Igen”.

5. Lépés: Próbálj meg rájönni, mit érez

Amikor egy új nézőpontot mutatsz be a gyermekednek azért, hogy elgondolkodjon rajta, akkor ezt ne úgy tedd, mintha szükséges lenne veled egyetértenie. Biztosítsd arról, hogy  csak egy lehetőséget adsz, hogy elutasítsa vagy meghallja és elfogadja azt, amit te gondolsz.

Nem minden gyermek kíváncsi más véleményére, de mit lehet ilyenkor tenni? A következő lépés, hogy közösen elgondolkodtok azon, hogy más ember hogyan reagálna illetve győzné le ezeket a problémákat. Például: „Nem vagyok biztos abban, hogy mit érzel, de azt gondolom, hogy sok ember szeretné tudni mit kezdjen a rossz emlékeivel és élményeivel. Volt valaha neked is gondod ezzel?” A problémától függően el tudod képzelni, hogy a legtöbb gyermek az ő korában milyen dolgokkal is küzd. Az együtt gondolkodás által pedig elfogadtatod vele, hogy az ő problémái nem egyediek.

6. Lépés: Mutass egy új perspektívát

Végül pedig próbálj valami újat mutatni. Kezdheted úgy, hogy: „Elmondok valakiről egy történetet, akinek ugyanez a dolog okozott szenvedést” vagy „Egy hasonló helyzetben én is ezen mentem keresztül.” A te történted által a gyermekednek lehetősége van saját magát és a szenvedéseit kívülállóként látni, ez pedig reménységgel töltheti el a jövőre nézve, mely szerint nem fog örökre fennmaradni ez a nehéz állapot.

7. Lépés: Segíts a gyógyulásban

A saját történetek megosztásának és minden bátorításnak a célja az, hogy az együttérzésed hiteles legyen a gyermeked számára. A hitelesség pedig a részedről nem jelent mást, mint hogy egyértelművé teszed a számára, hogy képes lesz átmenni ezen a nehéz időszakon és képes lesz újra élvezni az életet is. Úgy leszel ebben a folyamatban sikeres, hogy segítesz a gyermeked gyógyulásában. A kulcsszó a segítség – mivel mi is érezzük gyakran úgy, hogy kötelességünk egy bizonyos ideig rosszul érezni magunkat, mielőtt jogunk lenne boldogabban élni. Könnyen elfogadjuk azt az élettől, ha nem szeretnek bennünket vagy a problémánkkal senki sem foglalkozik, mivel úgy érezzük, az élet úgyis megy tovább. Pedig az idő önmagában nem képes mindent megoldani vagy mindent elfeledtetni.

Amikor a gyermekem egyszer egy nagyon nehéz szituációba került, én a következő szavakkal bátorítottam: „Mindig úgy gondolok rád, mint egyre azok közül a gyermekek közül, akik képesek voltak kezelni azt a nehéz helyzetet, amibe kerültek, később pedig megerősödve jöttek ki abból. Te egy segítőkész, figyelmes gyermek vagy és sok ember örül, hogy a barátod lehet. Most pedig azt gondolod, mindennek vége van? Mit gondolsz, meddig fog ez az állapot még tartani? Talán 20 évig is akár? Gondolod, hogy 20 év múlva is ugyanígy fogsz szenvedni? Mit szólnál inkább 10 évhez? 5 év? Mivel előbb-utóbb úgyis túljutsz ezen a problémán, mi lenne, ha minél korábban nekilátnál? Ha más meg tudja csinálni, akkor te is!”

Ha egy gyermekkel szoros kapcsolatban vagy, akkor a gyermek a te életszemléleted szeretné magáévá tenni. Ugyanakkor muszáj óvatosnak lennünk, hogy ne próbáljuk meg megváltoztatni azt, amit egy gyermek tesz, gondol, vagy érez. Senki sem akarja, hogy változásra legyen kényszerítve! Nyújts inkább alternatívákat, próbálj óvatosan közelíteni és kérd a beleegyezését, amikor egy kényes helyzetben a gyermekeddel beszélni szeretnél. 

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!