Keresztény család

Istenkeresés az élet labirintusában...

25 év, huszonöt jótanács

2015. szeptember 08. 21:31 - Kereszteny Család

25.png

Időnként körbenézek itt a blogon már megjelent cikkek forrásai között és így vettem észre, hogy Barrett és Jenifer Johnson nemrég ünnepelte a 25. házassági évfordulóját. Ennek apropójából gyűjtötték össze azt a 25 dolgot, melyekben mi is könnyen magunkra ismerhetünk.

Jennifer és én a héten a 25. házassági évfordulónkat ünnepeljük. Ez az esemény pedig arra ösztönzött bennünket, hogy átgondoljuk, mit is tapasztaltunk meg negyed század óta házas emberként. Végig az úton, elkísértek bennünket jó napok és rossz napok. De legyünk őszinték, inkább beszélhetünk jó évekről és rossz évekről. Voltak időszakok, melyek több kihívást jelentettek, mások pedig kevesebbet.

Ma reggeli közben elkezdtünk beszélgetni azokról a leckékről, amelyeket ezalatt a hosszú út alatt megtanultunk. Jennifer ötlete volt, hogy próbáljuk meg 25 pontba sűríteni mindazt, amit a közös utazásunk során Isten megmutatott számunkra.

A beszélgetésből aztán gyorsan megszületett ez a poszt, melyben a gondolatainkat összegyűjtöttük és csoportosítottuk. Az első 10 pont arról szól, amit Jen tanult meg rólam, a második 10 arról, amit én tanultam meg vele kapcsolatban, az utolsó öt pedig olyan örök érvényű igazság, amelyre közösen jöttünk rá.

A 25 éves házasságunk öt csodálatos gyermekkel ajándékozott meg bennünket, két gyönyörű unokával valamint mások életében jónéhány (remélhetőleg) maradandó gyümölccsel. Emellett persze ezzel a 25 leckével is. Reméljük, Isten ezeken keresztül is szólni fog hozzád:

Jennifer: 10 fontos tanulság a férjedről

1. A férjed nem tud olvasni a gondolataidban. Mindegy, hogy 6 hónapja vagy 60 éve vagy a felesége, úgy tűnik, újra és újra emlékeztetned kell arra, hogy mi számodra a fontos.

2. A férjed gyakran érzi magát bénának. A férjed gyakran bizonytalan a világban való megjelenését illetően. Amennyire magabiztosnak tűnik kívülről, legalább annyira kérdőjelezi meg a képességeit. Ezért is nagyon fontos számára a bátorítás.

3. A tisztelet olyan fontos számára, mint a levegővétel. A férjednek is szüksége van szeretetre, csak valószínűleg más módon, mint neked. Mivel vágyik a ragaszkodásra, a felé érzett tiszteleted az, ami képes életben tartani. A legtöbb férfi számára a tisztelet egyenlő a szeretettel.

4. Vezetés közben nincs szüksége a segítségedre. A férjed tudja, hogyan kell vezetni és tökéletesen alkalmas a megfelelő parkolóhely kiválasztására.

5. Fontosak a szavak, amiket használsz, és a hangnem, ahogy használod őket. Hadd adjak egy egyszerű példát, amin keresztül lemérheted, hogyan beszélsz a férjeddel: Képzeld el a fiadat vagy a sógornődet, ahogy ugyanúgy beszél a férjeddel, ahogy néha te szoktál. Mit gondolsz, szerinted ez rendben van?

6. Lehet, hogy nem ő lesz a tökéletes szülő, amikor éjszakázni kell. Amikor csecsemő vagy kisgyermek van a családban, a férjed lehet, hogy nem tudja, mit is kellene csinálni. Ne légy ideges emiatt, hanem inkább türelmesen segíts neki tanulni. (Főleg ne légy mérges, ha esetleg ő valamit kicsit másképpen csinál, mint ahogy te szoktad.)

7. Lehet, hogy elégedett a külsőddel. Ellentétben azzal, amit a „pornográf” kultúránk sugall a számodra, a férjed nem akarja azt, hogy tökéletes tested legyen. Sokkal inkább arra vágyik, törődj a külsőddel, de nem kényszerít, hogy egy irreális elvárásnak felelj meg. Sokkal inkább szeretné azt, hogy szexuálisan vonzónak találd.

8. A férjed vágyik arra, hogy érdeklődj a munkája és a küzdelmei iránt. Tegyél fel kérdéseket a munkájával kapcsolatban, hogy amikor elkíséred a céges karácsonyi partira, képben legyél az aktuális projektjével, tudj miről beszélni és képes legyél jókat mondani róla ebben a környezetben is.

9. A férjednek egy olyan feleségre van szüksége, aki a bajait először Istennel osztja meg. Ha a férjed valami olyat tesz, ami rossz hatással van rád, nem kell rögtön előhozakodnod vele. Istennel oszd meg először a sérelmedet és hagyd, hogy megszűrje, mi az, amit tényleg szóvá kell tenned. (Meg azt is, hogy mikor és hogyan tálald a problémát.)

10. Légy figyelmes, amikor megosztja az álmait. Még akkor is, ha sohasem tesz semmit ezekért, akkor is szüksége van egy biztonságos helyre ahol beszélhet róluk. Ha pedig rögtön letorkollod, attól még nem fogja abbahagyni az álmodást, sőt, lehet, hogy egy másik nővel fogja majd azokat megosztani.

Barrett: 10 fontos tanulság a feleségedről

11. Az apróságok is számítanak. Ugyanannyit kaphatsz egy odaillő és érzelmes gondolatokkal teli üzenettől, mint amennyit egy tucat rózsától. Miközben a látványos gesztusok alkalmanként nagyszerűen hatnak, a „minél drágább annál jobb” mottó egy szegényes házasságról tanúskodik.

12. Egy mozgó célpontot vettél el. Miközben a céljaid és igényeid valószínűleg 22-92 éves korodig ugyanazok, a feleségedéi tucatszor megváltoznak. Ez nemcsak a te feleségedre igaz, hanem mindenkiére, aki csak a földkerekségen él. Jobb, ha megbékülsz ezzel.

13. A feleséged igénye a romantikára nem egy múló dolog. Emlékszel azokra a dolgokra, amit megtettél azért, hogy szerelembe ejtsed? Ő továbbra is vágyik ezekre. Ha pedig felhagysz az udvarlással, örökké ideges lesz, hogy hülyét csináltál belőle.

14. Hajtsd le az ülőkét. Ez a dolog nem volt fontos a suliban, de nyilvánvalóan a házasságban fontossá vált.

15. A feleséged egy különleges hatodik érzékkel rendelkezik. A feleségednek a kapcsolataira vonatkozólag Isten adott egy olyan különleges hatodik érzéket, amit neked nem adott. Bölcsen teszed, ha figyelsz rá, amikor megosztja veled az érzéseid, lehet, hogy éppen Isten szól hozzád éppen arról a szituációról, amiben vagy.

16. Ő egy érzelmes lény. Egy konfliktusban nem tudsz logikai alapon vitába szállni vele, amikor a vita már érzelmi síkra terelődött. (Csak megjegyzem, ha a feleségeddel vitatkozol, az érzelmeket sohasem tudod kizárni.) Ne próbáld meggyőzni, mert csak csalódást okozol. Figyelj. Légy empatikus. Helyeselj.

17. A feleséged másképpen közelít a szexhez, mint te. A legtöbb férfi azért szeretkezik, hogy kapcsolatba kerüljön, míg a legtöbb nő akkor, ha már létrejött a kapcsolat. Ez pedig nem jelent mást, hogy még jóval azelőtt ki kell fejezned a szerelmedet illetve táplálnod kell a kapcsolatot, mielőtt bebújnátok az ágyba. Nem engedheted meg magadnak a lustaságot.

18. A nő jóval bizonytalanabb, mint a férfi. Ennélfogva neked kell minden harc után a kapcsolatot megerősíteni. Emlékeztetned kell a feleséged arra, hogy együtt fogtok keresztülmenni mindenen és egymás nélkül juttok semmire sem.

19. A feleséged szeretné tudni, hogy gyönyörűnek gondolod. Mondd el neki gyakran. Ha megkérdezi tőled, hogy hogy néz ki, már mondod is. Olyan gyakran mondd, hogy csinos, amilyen gyakran csak tudod.

20. A nő szinte epekedik, hogy a férje szellemi vezető legyen a családban. A feleség mindig annak tudatában akar lenni, hogy a férje Istennel jár és a családját ennek megfelelően irányítja. Minél jobban szereted és szolgálod Őt, annál könnyebb lesz neki téged követni.

Mi ketten: 5 fontos tanulság mindkettőnknek

21. Légy a kedvesed tanítványa. Egy halálig tartó házasság építése megköveteli a partneredről való folyamatos tanulást. Mit szeret, mire van szüksége, mit akar? Soha ne hagyd abba.

22. Ne felejtsd el, hogy te is bűnös vagy és egy bűnös emberrel kötöttél házasságot. Ne légy meglepve (vagy frusztrálva) amikor a másik cserbenhagy. Csak akkor engedj a végső elkeseredésnek, ha a párod olyan dolgokat tesz, amire csak Isten képes. Az identitásod és célod Krisztusban találod meg, nem pedig a párodban.

23. Ne csinálj a bolhából elefántot. A házasságok rendszeresen csip-csup, buta dolgok miatt bomlanak fel. Ne csinálj egy kis problémából óriási vitát. Nem éri meg.

24. Hagyj fel a próbálkozással, hogy megváltoztasd a párodat. A feleséged sohasem fogja pontosan úgy látni a dolgokat, ahogy te. A férjed sohasem fog mindent úgy csinálni, ahogy te csinálnád. Inkább légy boldog a különbségek miatt.

25. Kötelezd el magad, hogy a házasságod képes legyen valamilyen örökséget hagyni az utókorra. Amikor a párok a saját komfortjukra és boldogságukra fókuszálnak ebben az életben, az olyan, mintha a napi háromszori étkezésük csak cukorkákból állna. Lehet, hogy az íze jó, de a végeredmény katasztrofális. Ehelyett kérd Istent, hogy adjon nektek egy olyan küldetést, célt, amivel közösen hatással lehettek a környezetetekre. Lehet, hogy ez gyakran majd nehézségekbe ütközik, de az az erő és kitartás, amit Isten ad az életetekbe és házasságotokba, majd bőven kárpótolni fog.

Egy olyan házasság építése, amely megelégedettséggel tölt el, munkát igényel. A jó szándék nem elég. Minden nap kérnünk kell Istent, hogy segítsen mélyre ásni az igazságaiban, hogy képesek legyünk olyan kapcsolatot építeni, amilyet akarunk.

Hálát adunk Neki, hogy az elmúlt 25 évben megsegített bennünket és azért imádkozunk, hogy ez neked is sikerüljön.

 Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenycsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr387771370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása