Keresztény család

Istenkeresés az élet labirintusában...

Mennyibe kerül kövérnek lenni?

2014. október 28. 20:51 - Kereszteny Család

 the_biggest_loser.jpg

Egyfelől tombol a test kultusza, mindenki vékony és izmos testet akar, másrészt például a dohányzást mereven elutasító keresztények megfeledkeznek arról, hogy kóros kövérség is legalább annyira káros. A képen látható Ken Andrews egy nagyon különleges személyiség, 20 év pásztori szolgálatot hagyott maga mögött mikor 100 kg-ot sikerült leadnia és nem csak testileg, hanem lelkileg is teljesen megújult. Fiával együtt 2012-ben útjára indította a RetroFit mozgalmat, hogy demonstrálja azt a Jézus Krisztusból származó megváltoztató erőt, mely ugyanúgy hatással van a szellemre, lélekre ahogy testre is. Az eredeti cikk itt jelent meg.

Tegyük fel a kérdést: Melyik életforma kerül többe, az egészséges vagy az egészségtelen?

Minden egyes alkalommal, amikor egy konferencián vagy egy gyülekezetben beszélek, az emberek segítségért kutatva megtalálnak. Úgy tűnik, tízből kilenc esetben szembesülök azokkal a dolgokkal – amikor számukra megosztok néhány lépést arról, hogyan is kezdhetnének el egészségesebben élni –, miért gondolják úgy, hogy ők sohasem tudnak majd életmódot váltani.

Ilyenkor az okoknak igen széles skáláját mutatják fel: sikertelen próbálkozások, genetikai okok vagy orvosi problémák. Mégis, az elsődleges kifogás mindig a következő: „Túl sokba kerül!”

Régebben én is így éreztem. Szentül meg voltam győződve arról, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egészségesen éljek.

Mit mond erről a Biblia?

Mielőtt ténylegesen megvizsgálnánk mind az egészséges, mind az egészségtelen életmód költségeit, meg kell hogy emlékezzünk arról, mire tanít bennünket a Biblia, amikor a testünkről való gondoskodásról van szó.

„Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” (1 Kor. 6:19-20)

Nem tudom miért, de a látványos fogyásomat megelőzően úgy értelmeztem a fenti igeszakaszt, hogy az a fizikai világban a szellemi dolgokra vonatkozik. A hatalmas testemmel a gyülekezetemben az Isten tiszteletének bemutatása meglehetősen nehezen ment, amikor imádkoztam és szolgáltam másokért, megpróbálva a szellemiekben segíteni miközben egészségtelen fizikai állapotban voltam. Becsaptam saját magam. Ugyanezeket a dolgokat használtam kifogásként, csak azért, hogy fenntarthassam azt az egészségtelen és kényelmes életet, amelyet éltem.

Időről-időre, az emberek arra panaszkodtak, hogy nem engedhetik meg maguknak az egészséges ételeket vagy a fitnesz bérletet. Ha pedig véletlenül szóba hoztam egy személyi edző igénybe vételét, úgy néztek rám, mintha idegen bolygóról jöttem volna.

Régebben valóban hittem abban, hogy nincs elég pénzem ahhoz, hogy egészségesen éljek. A múltban én is ugyanígy okoskodtam és ugyanezek voltak a kifogásaim is.

De mára minden megváltozott.

Az alábbi négy kérdést tenném fel:

1. Azért vagyunk túlsúlyosak, mert adósságaink vannak?

Egy cikk, melynek a címe „A magasabb adósság nagyobb elhízással jár együtt” volt, egy felmérésre hivatkozva bizonyította azt a feltevést, hogy minél nagyobb az adósság, az emberek annál nagyobb százalékban vannak elhízva. A kutatást a németországi Mainzi Egyetem készítette. 

Őszintén mondom, ezek a kérdések és állítások tényleg gyötrelmet okoztak nekem. De lehetségesnek tartom azt is, hogy rosszul tesszük fel a kérdést. A kérdés helyesen így szól: „Az elhízás miatt kerültünk adósságokba?” Kétségtelen, hogy nem rendelkezem egy komplex tudományos felméréssel,  de a tapasztalaim szerint nem az adósság az, ami az elhízást okozza, hanem a rossz egészségi állapot okozza az eladósodást. 

Emberek heti szinten egymás után mondják el ugyanazt a történetet, ami az enyém is volt. Hasonlóan hozzám, ezek az emberek is az ételt használják segítségnek, hogy állják a sarat a stresszel szemben, amely végigkíséri az életüket. Az ételfüggőség pontosan olyan, mint bármilyen más függőség, amit az emberek a normális napi mennyiségen túl művelnek, amikor azt esznek, amit csak akarnak. Engem az evéstől való függés taszított adósságba. Az egyik elsődleges oka az állandó pénzhiányomnak az elhízásom volt. 

2. A szegénység elhízást okoz? 

Úgy gondolom, ez a kérdés nagyon hasonlít az első kérdésre, de azért van itt egy kis különbség. A statisztikák szerint, nagyobb azoknak az embereknek az aránya, akik mind az elhízástól, mind anyagi problémáktól szenvednek. Nyilván többe kerülnek az egészséges ételek mint az egészségtelenek, de fel kell ismernünk, hogy a probléma jóval többről szól, mint a különböző ételek áráról. 

Újra mondom, ez a kérdés könnyen félrevezethető lehet. Habár a szegénység hozzájárulhat az elhízáshoz, nem ez az elsődleges oka annak, hogy ilyen magas az elhízottak aránya a szegény emberek között. Sokkal nagyobb probléma, hogy az emberek úgy használják az ételt, mint mások az alkoholt vagy a drogokat.

3. Mennyibe kerül egészségesen élni? 

Egy nemrégiben a Harvard Egyetem közegészségügyi tanszéke által megjelentett kutatás szerint az egészséges étkezés naponta $1.50-el kerül többe, mintha egészségtelenül tennénk ugyanezt. Tehát egy négytagú család esetében ez napi $6-al többet jelent, amely átlagban havonta több mint $200 plusz kiadással jár. Ha felületesen nézzük, ez valóban egy jelentős teher minden alsó-középosztálybelinek, nem említve azokat, akik a szegénységi küszöb alatt élnek. Utóbbiak a 2012-es amerikai népszámlás szerint mintegy 46 millióan voltak. 

Ez a kép önmagában az egészséges életmóddal kapcsolatban számos embert meghátrálásra kényszeríthet. Ha a fentiekhez valaki még hozzáadja egy fitneszterem havi bérletének árát, vagy egy személyi edző óradíját, az egészségessé válás könnyen lehetetlen vállalkozásnak tűnhet. 

Egészen addig, amíg el nem gondolkodunk az utolsó kérdésen: 

4. Mennyibe kerül kövérnek lenni? 

Abban hiszek, hogy egy családban az elhízással járó költségek messze magasabbak, mint az egészségessé válás költségei és akkor még nem is néztem azt a felfoghatatlanul csodálatos érzést, boldogságot és általános állapotot, amivel egy egészséges élet jár. Az ár, amit a kövérségemért fizettem, a családomra vetítve sokkal nagyobb volt, mint amibe egy egészséges élet kerül és most csak a pénzügyi oldalról beszélek. 

A havi gyógyszerköltségem épp $200 volt havonta. Ezek csak a rendszeres gyószereim voltak. Kényelmi okokból gyakran jártunk gyorséttermekbe, emellett szinte naponta bedobtam egy menüt a Starbucks-ban. 

Az étkezés mellett hadd ejtsek pár szót a ruházkodási költségeimről is. Ma már három nadrágot tudok venni abból a pénzből, amit régen egyért fizettem. Családként, a kilométerköltségeink is jobban alakulnak, az autónk is kevésbé kopik és használódik, illetve az egészségügyi kiadásaink is meredeken lecsökkentek. 

Amit mondani akarok az az, hogy bár többet költünk élelmiszerekre, legalább havi $300-al, de havonta jóval kevesebbet tesznek ki a család egyéb kiadásai. Kevesebbet eszünk éttermekben, az orvosi számláink messze alacsonyabbak, sokkal olcsóbban tudunk ruhát venni, mivel egészséges emberként jóval kisebbek az egyéb költségek. 

A mi tapasztalatunk az az, hogy egészségtelenül élni jóval többe kerül, mint egészségesen. A családi költségvetésünk igazolja ezt a tényt. Nálunk az adósságot és a kiadások növekedését az elhízásunk hozta magával. 

Írhatnék egy jóval hosszabb cikket is azokról az egyszerű lépésekről, hogy hogyan légy úrrá az akadályokon és biztos vagyok abban, hogy erre a jövőben sort is fogok keríteni. De amit ezen a ponton mondhatok az az, hogy kis lépésekkel kell kezdeni. Kezdd azzal, hogy tudatosan táplálkozol, hogy figyelsz arra, miből és mennyit eszel. Tölts le egy ingyenes alkalmazást, vagy vegyél elő egy papírt és írd le részletesen. 

Tudd, hogy nem vagy egyedül és nem engedheted meg magadnak, hogy egészségtelenül élj.

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenycsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr786841745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy Guszti · http://nagygusztav.hu 2014.10.29. 07:36:06

Köszönöm, és várom a folytatást.

csilla vargáné 2023.08.06. 10:05:29

SEGITSENEK TÜZELÖBEN,, CSILLÁNAK DAGANAT CISZTA VAN VESÉN PETEFÉSZEKBEN UGY NÉZ KI JÓINDULATU,, ,EZ ALLITOLAG CUKOR MIATT VAN, SULYOS CUKORBETEG VAGYOK 6 ÓRÁNKÉNT INZULIN nekem van//apidra ill. janumet tabletta// VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15//VAGY VARGÁNÉ SZŰCS CSILLA ERSTE BANK 116 00006 0000 0000 2576 6862 voltam kardiologian szivkoszorú érszükület. ill.. szivbillentyü elégtelenség van mennem kell érfestésre,, ha tudnak kérem segitsenek VÉGREHAJTÓ HAVI 25 EZRET VON
ha tüzelöben nem tudnak apidra inzulinban segitsen .ill dcont ideál tesztcsikban//inzulinos cukorbeteg vagyok 6 oranként inzulin 08 17 én mennem kell leszázalékolásra miskolcra közben lett egy tüdöbetegség porlasztani inhalatort irtak ,, sziv -jobb kamra nem zár rendesen .és atengedi tüdöbe folyadékot,,
süti beállítások módosítása