Keresztény család

Istenkeresés az élet labirintusában...

4 hazugság a házasság előtti együttélésről

2017. július 31. 20:10 - Kereszteny Család

cpm.jpg

Ma már a keresztény párok között is az élettársi kapcsolat van elterjedőben, a "hagyományos" szűzként megházasodom bibliai felfogás helyett. Felicia Alvarez négy pontban foglalta össze, milyen ellentmondások veszik a témát körül.

„Na, megkérted már a kezét?” - kérdezte a fodrász a srácot elégedett mosollyal az arcán.

A mellette lévő széken ülve egyre csak a fülemet hegyeztem mivel ez a beszélgetés igencsak érdekesnek ígérkezett (igen, be kell vallanom, hogy szeretek hallgatózni).

„Nem, ” – válaszolta az atlétikus termetű szőke fiú.

„Hogyhogy? Mióta vagytok már együtt?”

„Négy éve, ” – válaszolta a hangjában a legnagyobb természetességgel.

Négy év hosszú idő, konstatáltam magamban.

„Megkérdezted a barátnődet, hogy mit gondol a házasságról?”

„Aha.”

„Na, gyerünk már, ember, nem lesztek már fiatalabbak,” – nyaggatta tovább a fodrász.

„Tudom, tudom. 28 voltam mikor találkoztunk, most vagyok 32.”

„Rendben van, nem vagy már tavaszi csirke. De akkor miért vársz ilyen sokáig és a lány meg mi a francért van még mindig veled?”

Hajrá kedves fodrász! Csak így tovább, noszogasd még egy kicsit! Csak egy kis bátorításra van szüksége, hogy végre tovább merjen lépni!

„Nem is tudom…” – válaszolta feszengve.

„Mégis mit nem tudsz négy év után?”

A fodrász mikor kezdte érezni, hogy már eléggé kényelmetlenné vált a téma, megpróbált kellemesebb hangot megütni.

„Sajnálom, tudom, hogy ez egy nagy döntés és komolyan meg kell gondolnod. Csak azt szerettem volna, ha elgondolkodsz egy kicsit.”

Igeeen, pont arra van szüksége, hogy valaki szembesítse a döntésképtelenségével!

„Oké, köszi… épp most kaptunk egy kiskutyát!” – válaszolta a fiú hangjában némi megkönnyebbüléssel, mintha a közös kutya a barátnőjével segített volna sokkal inkább elkötelezni magát a lány mellett.

Furcsa, hogy ennek a srácnak az életében a legnagyobb felelősség amit vállal, egy kiskutya. Ez annyira kiábrándító. Fuss te lány, rohanj, hagyd ott ezt a fiút!

„Igazán? Hát ez nagyon szuper dolog volt tőled!” – bukott ki a fodrászból.

Emlékeztek még a régi versikére az óvodából?

John and Sally sitting in a tree
K-I-S-S-I-N-G
First comes love,
Then comes
marriage
Then comes Sally with a baby carriage

(John és Sally ülnek a fán, csókolóznak, először jön a szerelem, aztán a házasság, aztán Sally a babakocsival.)

A szőke srácot és a fodrászt hallgatva egy kicsit átfogalmaztam a verset:

John and Sally sitting in a tree
K-I-S-S-I-N-G
First comes house,
Then comes schnauzer,
Then comes Sally with a pre-nup paper.

(John és Sally ülnek a fán, csókolóznak, első a ház, aztán a schnauzer, aztán Sally az élettársi megállapodással.)

Úgy gondolom, hogy a mai társadalmunkban sokkal inkább a második verzió helytálló. Az élettársi kapcsolatok száma csak az elmúlt két generáció alatt robbanásszerűen megnőtt, az USA-ban 439 000-ről 5.4 millióra. Mára pedig ez lett a normális, a mindenki által természetesnek vett állapot.

Ugyanakkor az élettársi kapcsolatok nem korlátozódnak csak a nem keresztényekre. A Barna Group felmérése szerint az élettársi kapcsolatban élők 37%-a kereszténynek vallja magát. Egy mostanában rendszeresen gyülekezetbe járó 13 és 17 év közötti fiatalok között készült felmérés szerint pedig minden második keresztény fiatal elfogadhatónak tartja a házasságkötés nélküli együttélést.

Talán azért, mert a kultúránk is azt sugallja, hogy egy kapcsolat előrehaladásával az összeköltözés a leglogikusabb lépés.

Még a gyerekműsorok is ezt a nézetet népszerűsítik! Nemrég egy a Disney csatornán futó sorozatban láttam, hogy egy általános iskolás kislány kérte a tinédzser nővérét, ha eléggé elkötelezettnek érzi magát a barátjával, akkor költözzenek össze. Teljesen megdöbbentem, amikor ezeket a mondatokat a csöpp színésznő szájából hallottam. Miért egy kisiskolás lányt használnak a házasság előtti együtt élés propagálására egy gyerekeknek szóló csatornán? 

Csak azért, mert ma már ez az elfogadott norma, el is kell, hogy fogadjuk? Nem, nem kell, csak azért sem, mert számos hazugságon alapszik.

1. Hazugság: Egy srác sem fog szeretni, hacsak nem költözöl vele össze

Nézzük meg alaposan ezt a kérdést. A Biblia világosan beszél az együttélésről:

„Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent” 

Ha egy fiú elvárja, hogy költözz össze vele, nem tiszteli sem Istent sem téged, így nem érdemli meg a figyelmedet sem. Egy keresztény értékeket képviselő férfi sem nem fogja tőled elvárni, hogy odaköltözz hozzá anélkül, hogy elvenne, hanem tiszteletben tartja a Biblia tanítását a szexuális kötelékekről. Ugyanakkor, ha egy fiú csak azért utasítja el a kapcsolatot veled, mert nem vagy hajlandó összeköltözni vele, akkor vajon tényleg téged akar?

2. Hazugság: Ha együtt élsz valakivel, a változás érdekében sokkal jobb hatást tudsz rá gyakorolni

Ne gondold, hogy valaki egy csapásra fejlődésnek indul, csak azért, mert ugyanaz a címetek. Miért is érezné miattad szükségét a változásnak, ha már megkapta tőled azt, amit akart? Egy okos nő mondta egyszer nekem a következőket: „Amit látsz, azt kapod. Igazából miután összeházasodtok és ugyanabban a házban éltek nem fog sokat változni. Ezért mielőtt elkötelezed magad, gondold végig, mi az, amivel ki tudsz békülni és hozz bölcs döntést. Ahhoz, hogy ezt a döntést meghozd, nem szükséges az otthonodat megosztani.”   

3. Hazugság: Ha összeköltözöl vele, sokkal inkább szükségét fogja érezni, hogy megkérje a kezed

Ezzel szemben az igazság az, hogy a lánykérés sokkal inkább elhalasztódik, mivel bármilyen elkötelezettség vagy felelősség nélkül a férfi minden előnyét megkapja annak, ami egy feleséggel jár. A férfi ezt az elköteleződésre kész állapotot pedig képes addig fenntartani, ameddig csak jó neki, akár örökké is. A statisztikák pedig azt mutatják, hogy az élettársi kapcsolatban élő hölgyek esélye a házasságra felére csökken.

4. Hazugság: Ha nem éltetek együtt, nem tudhatjátok, hogy vajon összeilletek-e. Az élettársi kapcsolat egy nagyon hasznos módja, hogy kipróbáljátok, vajon életképes lesz-e a házasságotok.

Az összeköltözésre úgy tekinteni, mint „házassági biztosításra” egy nagyon ingatag dolog. Az ilyen  döntés részben a félelemre, részben pedig az önzőségre épül. Tulajdonképpen azt mondja, ha a párom találkozik az igényeimmel és képes jól szolgálni engem, akkor elveszem feleségül. Az alábbi felsorolásban Dr. David Gudgel megosztja velünk, hogy a legtöbb élettársi kapcsolatban élő valójában mit gondol:

  • Ha eléred, hogy szeretve érezzem magam, akkor összeházasodom veled.
  • Ha szexuálisan kielégítő vagy, akkor összeházasodom veled.
  • Ha tisztelettel viszonyulsz hozzám, akkor összeházasodom veled.
  • Ha boldoggá teszel, akkor összeházasodom veled.
  • Ha betöltöd a szükségleteimet, akkor összeházasodom veled.
  • Ha azokat a dolgokat szereted, melyeket én, akkor összeházasodom veled.
  • Ha megváltoztatsz valamit magadban, akkor összeházasodom veled.
  • Ha nem csinálsz olyan dolgokat, amik az idegeimre mennek, akkor összeházasodom veled.

Igen, életbevágóan fontos, hogy szeretve, tisztelve legyünk egy boldog párkapcsolatban. De az összeköltözés azt bizonyítja, hogy összeillünk vagy sokkal inkább azt, hogy a másik személy kielégíti minden vágyadat? Azt keresed, hogy milyen sokat tudsz kivenni egy kapcsolatból, vagy inkább az a fontos, hogy hogyan és milyen jól tudjátok együtt Istent szolgálni?

Az igazság az, hogy a házasságot nem lehet előre „begyakorolni”. A házasság egy állandó elkötelezettség. És soha nem tudhatod, hogy a másik személy mit fog tenni majd, ha te rákos leszel vagy évekre (vagy akár évtizedekre) elveszíted a munkádat. Ez a kockázat része – a kaland része. Ezért tartalmazza a házassági eskü azt is, hogy „jóban-rosszban, betegségben egészségben amíg a halál el nem választ”.

Konklúzió

A statisztikák azt bizonyítják, hogy egy kapcsolat fejlődésében az összeköltözés nem egy egészséges út. Ha összeköltözök az csökkenti az esélyeiteket a házassággal kapcsolatban illetve tény az is, hogy a házasságkötés előtt együtt élők nagyobb valószínűséggel válnak majd el. Ugyanakkor nekünk ez a kérdés sokkal többről szól, mint a statisztikákról. Nem felejthetjük el, hogy Isten gyermekei vagyunk, akiknek más az értékrendjük. Arra lettünk elhívva, hogy különbözzünk a világban, nem pedig arra, hogy a világ részesei legyünk.

Számos ember úgy gondol a Bibliára mint egy szabálykönyvre. De Isten erkölcsi elvei melyek a Szentírásban lefektetésre kerültek nem fosztanak meg a boldogságtól, hanem sokkal inkább egy teljes és bőséges élethez vezetnek. Isten, mennyei Atyaként a legjobbat akarja nekünk. Ezért beszél az írás a házasság előtti együttélés ellen. Isten nem azért nyújtja ezeket az erkölcsi elveket, hogy eltiltson bennünket a potenciális kapcsolatoktól, hanem sokkal inkább azért, hogy megvédjen bennünket az erkölcstelen viszonyoktól.

Isten nem akarja, hogy a lányainak kihasználják az előnyeit és próbafeleségként kezeljék őket. Sokkal inkább azt szeretné, ha a lányaival kincsként bánna egy olyan férfi, aki hajlandó az életét is letenni és megvédeni a párját.

Isten nem akarja a lányait egy olyan kapcsolatba vezetni, ahol a stressz és az aggodalom alatt szenvednek, de azt sem akarja, hogy ilyen módon próbáljanak egy fiúra nyomást helyezni csak azért, hogy vegye feleségül őket. Isten azt akarja a lányainak, hogy világos szándékokkal bíró Istenfélő férfi által legyenek üldözőbe véve.

Isten nem akarja, hogy odaadd magad egy férfinak anélkül, hogy élethosszig elkötelezte volna magát feléd.

Isten nem akarja, hogy összeköltözz egy fiúval, azért, mert neked nem ez a legjobb választás. Isten szeret, óv és nem akar elhasználva, eltaposva, vagy összetörve látni.

Ne higgy a világ hazugságainak. Soha többé ne hagyd, hogy ezek a hazugságok fogságban tartsanak. Egy igaz férfi nemcsak hogy tisztelni fogja az értékeidet, hanem vágyni fog a tisztaságra és Krisztus dicsőségére is.

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenycsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr4212703765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ali.v 2018.05.04. 14:23:40

egyetértek a cikkel. én több mint 7 éve nősültem, úgy hogy nem éltünk együtt előtte és gyakorlatilag nem is ismertük egymást. (korábban egyszer találkoztunk úgy hogy beszéltünk is egymással, de az is max. 1-2 mondat volt!) Szerintem a közös hit és egymás elfogadása nagyon fontos, hogy évek múlva is úgy érezzem, hogy a feleségem a legjobb társam.

allegravelli 2018.07.08. 08:05:14

@ali.v: Nem éltetek együtt és nem is ismertétek egymást. Gyakorlatilag BÁRKIT elvehettél volna, tökmindegy, csak az istened parancsai szerint élj. Hátborzongató ez a mélykeresztény stíl...

ali.v 2018.11.08. 21:11:17

@allegravelli: azért voltak előzmények, jelek és érzések és persze sok ima. Hát nem csodálatos Isten vezetése? Sajnos sokan azt gondolják hogy majd házasság előtt megismerik egymást stb. Azt mégsem jön össze és egyik kapcsolat jön a másik után. Istennek átadott életben áldások vannak. Kívánom hogy neked is legyen mély hited!

LiDéRc 2020.03.06. 19:51:21

Bakker! Hagyjétok már békén az embereket! Mindenki úgy él, ahogy akar - szuverén döntésünk. Ha nektek ez így jó, oké. Csináljátok. De ne KELLJEN mindenkinek így élnie. Mi sem szövegelünk bele abba, hogyan éltek. A világ sokszínű, szerencsére nem klónok seregeiből áll. Ha valaki másképp gondolkodik, az nem baj, elfogadom. De könyörgöm! Ne legyen kötelező mindannyiunknak így élni! És lehet jönni a bibliával, hogy ott hogy van leírva, de ha egyszer vagyunk páran, akik nem értenek egyet vele! Kár erőszakolni a dolgot - csak még jobban megutálják...
süti beállítások módosítása