Jason Todd a Relevant magazinban nemrégiben megjelent cikkében egy olyan bűnről ír, mely mindannyiunkat kísért. Sőt, ez egy olyan dolog, aminek még az első emberpár sem tudott ellenállni. Veled mi a helyzet?

Ha körülnézünk a közvetlen környezetünkben, vagy akár a gyülekezetben, ahova járunk, van egy bűn, amiről valószínűleg sohasem esett erről szó.

A legtöbb keresztény napjainkban szereti azt mondani, hogy Isten szemében minden bűn „azonos”, nincs nagyobb vagy kisebb, így egy ártatlan hazugság vagy egy gyilkosság éppúgy elég indok lett volna, hogy Krisztus meghaljon a kereszten. Ez a teológia, de a gyakorlatban tudjuk, hogy egy ártatlan hazugság miatt senkit sem rúgnak ki egy gyülekezet vezetőségéből. Míg egy gyilkosság esetén valószínűleg igen.

A gyakorlatban van néhány bűn, amely szociálisan vagy társadalmilag még a gyülekezeten belül is elfogadható. Ezek közül is kiemelkedik egy, ami különösen áthatja azt a közeget ahol élünk vagy a gyülekezeti életet, amelyben hétről-hétre részt veszünk. Mégis, mi lehet az a bűn, amely annyira titkon van jelen, hogy alig adunk esélyt a felfedezésére? Arról van itt szó, hogy mindig jóval többre vágyakozunk, mint amennyi elég. Egy jóval csúnyább terminológiával élve, ezt a bűnt úgy hívják, hogy falánkság.

A falánkságot leginkább azzal azonosítjuk, hogy valaki egy tucat fánkot igyekszik betuszkolni a szájába majd leöblíti egy jó kis cukros üdítővel. Esetleg úgy tekintünk rá mint egy hajlamra, hogy ész nélkül csipszet zabáljunk egész addig, amíg nem érezzük már magunkat éhesnek. Sokan közülünk képesek vagyunk a falánkság bűnére úgy tekinteni, hogy „ez nem igazán az én problémám”. Esetleg azt gondoljuk magunkban, hogy „na és akkor mi van?” Összességében pedig a legtöbb keresztény közösségben vannak kényszeres túlevők akik egyáltalán nincsenek „kevésbé szelleminek nevezve” vagy „elítélve” ezért a hajlamukért.

Viszont a falánkság aligha nevezhető csupán ételfüggőségnek. Ha pedig ezt a dolgot az eredetei definíciója és kontextusa szerint nézzük meg, a mértéktelenség sokkal inkább jelen van az otthonunkban, mint ahogy azt kénytelenek lennénk elismerni.

Ha a maga egyszerűségében nézzük a dolgot, a falánkság a lélek vágyakozása a mértéktelenség iránt. Mindez akkor következik be, amikor az ízek kedvéért az éhség érzet elmúlását figyelmen kívül hagyjuk és még többre van szükségünk. Amerikában, ahol a nagy testméret mindig része volt az „amerikai álomnak”, gyakran nehéz megkülönböztetni kemény munka árán elért eredményt a megalkuvó mértéktelenségtől. Ha pedig az egész problémát nézzük, a közöttünk élő leginkább atlétikus termetű és kidolgozott testű embernek is lehet problémája a falánksággal. Közülünk bárkinek.

Minden mértéktelenség utáni vágy az elégedettség hiányából fakad. Nem vagyok elégedett azzal az adaggal, amit kaptam, legyen szó az ételről, ami a tányéromon van, a páromról a hálószobában, vagy a pénzemről a bankszámlámon. Mivel nem vagyok elégedett azzal, amim van, ezért mindig egy nagyobb adagot szeretnék. De mivel egy adag mindig csak egy része az egésznek, ezért folyamatosan hajszolom a többet és soha nem lehetek elégedett.

A történet Mózes első könyvének harmadik részében is erről szól. Mi volt a bűn az édenkertben, ha nem a mértéktelen vágyakozás? Ádámnak és Évának egy gyönyörű hely lett adva fantasztikus ételekkel, a szégyenérzés teljes hiányával együtt, de mégis, ami paradicsommá tette ezt a kertet nem az nem a végtelen bőség volt. Azért volt ez a hely maga a paradicsom, mert Isten esténként ott járt velük. Mégis, Ádám és Éva elbukott, mert úgy gondolták, hogy még ez sem elég. Nem voltak elégedettek a paradicsomnak ennek a számukra megadatott „adagjával” és túlterjeszkedtek mert többre vágytak, aminek pedig katasztrofális következményei lettek.

Hozzájuk hasonlóan, mi is mohó létezők vagyunk. A vég nélküli sóvárgást testesítjük meg, ami folyamatosan a következő vonzó dolog felé nyújtózkodik. A vágyaink olyan erősek, mint a halál, a Példabeszédek könyvében olvassuk ezt. (Péld 27:20) Mindig azt a következő dolgot hajszoljuk, ami kielégítheti és enyhítheti a nyughatatlan vágyainkat. Ez a végtelen vonzerő a falánkság motorja és ez hajtja előre a lelkünket minden további mértéktelenség felé.

[…]

A felesleg utáni vágy vajon bűnös dolog? Az attól függ, hogy vajon a lélek egy véges vagy egy végtelen beteljesülés rabja-e. Gondoljuk-e, hogy Istennel valaha be lehet teljesedni? Élvezzük az esélyét a néhány perc imádkozásnak, távol a világtól csak azért hogy egyre többet tapasztaljuk meg belőle? Mikor volt az utolsó alkalom, mikor sokáig elidőztünk egy nyitott Biblia felett, mivel nem tudtunk betelni az ősi igazságok csodálatával? Ha a Biblia a története az egyedül végtelen jónak, miért töltünk annyira kevés időt az életünkből ezzel, ahelyett, hogy folyamatosan a többet akarnánk?

Miért nem tudjuk elkötelezni a lelkünket az egyedüli mellett, aki képes a szomjúságunkat kielégíteni? Miért hajszoljuk egyre inkább a pénz, az étel, a szex könnyű zamatát? Nem arról van szó, hogy el kellene fojtanunk ezeket az erős vágyainkat, sokkal inkább arról, hogy a helyes mederbe tereljük őket. Isten az, aki teljes életet kínál, a véget nem érő földi vágyakozások helyett.

Kapcsolódó bejegyzések:

Mennyibe kerül kövérnek lenni?

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!