Ha kamasz gyereked van, pontosan tudod mit jelent az a felnőtté válással járó csalódás és fájdalom, melyet a szülő a gyermekével kapcsolatosan érez. Mark Gregston kifejezetten az ilyen és hasonló problémákkal küzdő családok felé szolgál az általa alapított Heartlight szervezeten keresztül. Az eredeti cikket itt találod.
“Magam is meg tudom csinálni!”
„Nincs szükségem a segítségedre!”
„Úgy kezelsz, mint egy gyereket!”
Hogyan reagálsz az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekre, melyeket a kamasz gyermekedtől kapsz? Csalódott leszel vagy olyan jeleknek fogod fel őket, melyek valamilyen beavatkozást tesznek szükségessé?
Ahelyett, hogy a hálátlan és lázadó gyermekeddel kapcsolatosan egy pofon lehetőségét megfontolnád, arra bátorítalak, hogy tekints úgy ezekre a kifakadásokra, mint a felnőttkorra való felkészülés és a növekedési folyamat természetes részeire. Nem mondom azt, hogy a tiszteletlen szavakat vagy egy igazán ellenséges viszonyt szülőként meg kellene engednünk, de meg kell értenünk, hogy ezek a mondatok eredendően nem a lázadásról szólnak. Nézz a szavak mögé és lásd meg, igazából mi van a háttérben, lehet, hogy csupán túl szorosan tartottad a gyeplőt és nem adtál elég lehetőséget a gyermekednek a felelősség vállalásához és a függetlenség megéléséhez.
Egy szülő mostanában a következő kérdést tette fel nekem: „Honnan tudhatnánk, hogy melyik fázisban van a gyerek és mikor kellene a számára nagyobb függetlenséget biztosítani?” Nagyszerű kérdés! Elmondom, én hogyan csinálnám. Először is, ülj le és gondold végig, hogy a gyermekeddel kapcsolatban mit szeretnél elérni a következő hat-tizenkét hónapban. Készíts egy tervet, hogy bizonyos területeken hogyan tudod a függőségből a függetlenség irányába terelni. Ha már sikerült beazonosítanod ezeket a területeket, a további várakozás helyett lépjél most. Ne várj.
Mivel ha a függetlenség növeléséről csak gondolkodsz, lehet, hogy az már magától bekövetkezett. Ha továbbra is kitartasz a védőbástyáid mögött, a gyerekeknek továbbra is harcolniuk kell, ami csak tovább növeli a feszültséget. Képzeld el a következő helyzet: Mondjuk azt ígérted a tinédzser lányodnak, hogy 15 éves korában lehet saját mobilja. De ha korábban megveszed, amikor még csak 14 és fél és valami ilyesmit mondasz neki: „Nagyra értékelem azt a módot ahogy felelősséget vállalsz a dolgaidért és hiszek abban, hogy te már most kész vagy erre, felesleges ezzel tovább várni.” Ezután ő is más szemmel fog rád nézni és sokkal jobban fogja értékelni, mintha a megbeszélt időpontban kapta volna meg, a 15. születésnapján.
A legtöbb gyerek jól vizsgázik, amikor nagyobb felelősséget kap. Ha addig várnánk ameddig már mi is úgy gondolnánk, hogy készen állnak, a lázadás magvai a frusztráció miatt már elkezdenek növekedni. De a felelősség és a szabadság óvatos növelése által jóval korábban, képesek lesznek a rájuk bízott dolgokat kezelni. Mi pedig segítünk nekik felkészülni a jövőre, megelőzve a negatív érzéseket és azt, hogy ne bízzanak bennünk. Engedd meg, hogy néhány praktikus lépést is megosszak veled, hogy elindulj egy hosszú úton, támogatva a függetlenség kibontakozását a már idősebb tinédzsered életében.
Adj nekik szabadságot, hogy néhány dologban maguk dönthessenek
A szülők számára elég nagy kísértést jelent, hogy mindenben maguk döntsenek a kamasz gyermekeik helyett. Persze a legegyszerűbb megoldásnak ez tűnik és így talán nem is kell mindig harcba bocsátkoznunk. De a gyermekeikkel kapcsolatos állandó döntéshozatal a függetlenségükre rombolásként hat. A döntésképesség ellenben csak gyakorlat által tud fejlődni. A képesség, hogy önálló döntéseket tudjanak hozni, nem varázsütésre fejlődik ki, amikor átlépik a 18 éves kort. Engedd meg, hogy bizonyos dolgokban maguk dönthessenek, ami azt is jelentheti, hogy bizonyos dolgokban hibáznak, de ezekből legalább tanulni is képesek lesznek.
Például, ahelyett, hogy pontosan meghatároznád az időt, amikor a gyereknek fel kell kelnie, kérdezd meg, hogy szerinte melyik időpont az ideális, ugyanakkor hívd fel a figyelmét arra, hogy nem fogod fuvarozni ha elkésik. Ha a válasz az, hogy hétkor szeretne felkelni de tudod, hogy a busz negyed nyolckor jön, csak annyit mondj, „Oké”. Miután pedig lekéste a buszt, egyedül neki kell kitalálnia, hogyan jut el az iskolába. Feltehetőleg újra át fogja gondolni a döntését – de a lecke meg lesz tanulva.
Hagyd, hogy a hibáira maga jöjjön rá.
Ne erőszakold rájuk folyamatosan a saját véleményedet
Néha nem bízunk abban, amit már megtanítottunk a gyermekeinknek. Ültettél már valaha virágot? Mi történik, ha minden nap megrángatod a növényt, hogy lássad, hogyan növekszik? Nem lesz a magból semmi. Töltsd meg a gyermekeid szívét és gondolatait igazságokkal, aztán hagyj időt és helyet, hogy ezek felnövekedjenek.
Isten megígérte, hogy az Ő szava időben gyümölcsöt hoz. Ragaszkodj a szellemi igazságokhoz, de engedd meg a kamasz gyermekeidnek, hogy a saját tapasztalataik és véleményeik szerint fejlődjenek ahelyett, hogy folyamatosan az igazságaid pontos szajkózásukra kényszerítenéd őket. Az egyik oka annak, hogy olyan sok keresztény fiatal hagyja abba a gyülekezetbe járást az az, hogy az otthonukat elhagyva a hitük sohasem válik a sajátjukká, mivel az mindig csak a szüleik meggyőződése volt. Pedig olyan sokáig követték azt ameddig csak kellett, de mikor elköltöztek, már nem volt semmi okuk, hogy továbbra is hívők legyenek. Sohase felejtsd el, a gyermekeink Istenről való tanítása mindannyiunk felelőssége, de nem kényszeríthetjük őket, hogy a mi Istenbe vetett hitünket a sajátjukként fogadják el.
Fókuszálj a nagyobb dolgokra, engedd el a kisebbeket
Nézz szembe a ténnyel, néhány dolog nem olyan fontos, mint amennyire mi annak tartjuk. Lehet, hogy számodra valami probléma, de az van bármilyen hatással a gyermeked jövőjére? Némely szülő rengeteg időt tölt a mellékes dolgokkal, nagy hangsúlyt fektetve például a megjelenésre. Még akkor is, ha nem különösképpen rajongsz az aktuális hajviseletükért vagy azért, hogy milyen pólóban járnak, ha a hozzáállásukkal nincs gond, akkor nem éri meg ebből egy rendőrségi ügyet csinálni. Hagyj nekik lehetőséget, hogy kifejezhessék a saját személyiségüket.
A zene, amit tinédzserként hallgattam, a szüleimet mindig az őrületbe kergette. Képtelenek voltak megérteni, miért szerettem ezt a „zajt” hallgatni. Még akkor is, ha a zenének, amit a fiatalok élveznek egy bizonyos formáját nem kedvelném, ha öngyilkos hajlamúak vagy drogosak lennének vagy más bosszantó dolgokkal foglalkoznának, nem a zene lenne az elsődleges, amire figyelnék. Az időmet az életben a legfontosabb dolgokkal akarom tölteni, a tinédzsereknek pedig hagyom, hogy kialakuljon a saját ízlésük. Higgyél nekem, elképesztő megfigyelni ahogy ez időről-időre megváltozik, majd jó sokára ugyanazt kezdik el hallgatni, amit te meg én. Jelen pillanatban pedig leginkább azt fogják hallgatni, amit a barátaik, mivel így tartják fenn a kapcsolataikat a külvilággal és legalább nem tűnnek olyannak, mint aki kilóg a sorból.
Ne kergesd őket az őrületbe
Számos kamasznak a szülője a „Ne vond meg a fenyítést a gyerektől” megközelítést használja, mondván, hogy ez a bibliai tanítás, miközben figyelmen kívül hagyják az „Atyák, ne ingereljétek a gyermekeiteket” verset. Az „ingerlés” szó definíciója számos más jelentést is magában foglal, amely pontosan leírja, miről is van itt szó: „feldühítés, irritálás, provokálás, idegesítés, bosszantás, magunkra haragítás, felbőszítés, elkeseredés, nehéz helyzetbe hozás.” Ha ugyanazt a nevelési módszert használjuk a tizenéves korban, amit gyermekkorban is használtunk, az eredmény elkeseredettség lesz. A testi fenyítés nem működik a tinédzsereknél, hanem az ilyen típusú fegyelmezés sokkal inkább a szüleik ellen fordítja őket. Persze lehet, hogy kezelhetőbbnek tűnek majd, de valószínű, hogy belül forrongnak vagy a lelkük megtörik. Egy tinédzser fegyelmezésére vannak jobb módszerek is, amelyek általában maga után vonják a „fájdalom” érzését, például ha vesztenek a privilégiumaikból vagy plusz feladatokat kapnak.
Néhányan a „Ne ingereljétek” verset olvasva azt gondolják, hogy az író szándékai szerint a szülők kedvét akarta elvenni az átkozódástól, demoralizálástól, erőszakoskodástól vagy a gyermekükkel való kiabálástól. Ezzel szemben én abban hiszek, hogy a tinédzserek a szüleik által szintén ingerelve lehetnek, ha még mindig gyerekként kezelik őket és nem mint gondolkodó, érvelő, majdnem felnőtteket.
Végül emlékeztetni akarlak arra, hogy egy pozitív személyiség mérőszáma nem kizárólag a szabálykövetés, hanem a kezdeményezőképesség megléte, a helyes gondolkodás és az élet kihívásaira való megfelelő reagálás is. Szülőként számunkra az egyik legnagyobb felelősség, hogy a gyermekeinket képezzük és adjunk számukra eszközöket ahhoz, hogy sikeres felnőtté váljanak. A növekedés során, ahogy egyre idősebbek lesznek, a függetlenség megfelelő módon való támogatása által felkészíthetjük őket a helyes döntések meghozatalára és a jövőben történő biztonságos előrehaladásra.
