Keresztény család

Istenkeresés az élet labirintusában...

Levél egy pornófüggő férjnek

2014. október 06. 18:47 - Kereszteny Család

addict_man.jpg

Amennyire kínos a téma, legalább annyira kimeríthetetlen. Sara Horn anya, feleség, számos sikerkönyv szerzője és elkötelezett hívő. Szolgálata elsősorban a keresztény feleségek felé irányul és mivel férje az amerikai haditengerészet kötelékében van, több könyve a kifejezetten a katonafeleségeknek íródott. Az eredeti cikk itt jelent meg.

Nem ismerlek téged, de a feleséged, mert tanácstalan és segítségre van szüksége, írt ma nekem egy levelet.

Nyilvánvalóan sokat utazol és eközben sok időt töltesz el éjszakánként a számítógéped előtt, miközben pornót nézel. A feleséged feltehetőleg azért bizonytalan, mert nem akarja beismerni magának, hogy ez igazán súlyos is lehet, ugyanakkor gyanítja, hogy a függőséged nem áll meg a számítógéped képernyőjénél.

Azt mondtad neki, nem gondolod, hogy ez rossz dolog lenne, mégis, ha bárki megkérdezi letagadod, hogy ilyesmit csinálsz. Egyedül a feleséged jött rá véletlenül, mert a számítógépes technológia ma már nagyon megnehezíti, hogy bármit is elrejtsünk.

Mivel te tudod, hogy ő tudja, azt mondtad neki, ez nem nagy ügy, amit csinálsz azt nem kell ennyire komolyan venni és biztos vagy abban, hogy ez nem házasságtörés. Azt mondtad neki, ahelyett, hogy veled foglalkozik, inkább a saját hibáin kellene elgondolkodnia. Elég jó vagy abban, hogy igeverseket idézz neki, bejelölted az összes szakaszt, amely arról beszél, hogy a feleségeknek hogyan kell alávetni magukat a férjüknek és hogyan kell távolabbra látniuk a férjük hibáinál.

Nos, miért is írok én neked? Mivel tudom, hogy a feleséged a figyelmedbe ajánlotta a könyvemet, aminek a címe: „Az úgynevezett életem, mint engedelmes feleség” (My So-Called Life as a Submissive Wife)  Amikor megkért, hogy vedd meg és olvasd el, a szíve a torkában dobogott, de nem volt kétsége afelől, hogy megteszed neki és venni fogod a fáradságot, hogy olvass az „igazi” engedelmes feleségről. A feleségről, aki nem felesel és helyes az értékrendje. Megtetted, hogy sorba álljál, hogy megvegyed a könyvemet, készen arra, hogy amikor visszatérsz a legutóbbi üzleti utadról egy csomó mindent megbeszélj vele.

És ez az a pont, ahol egy kicsit el kellene beszélgetnünk.

Először is, remélem rájöttél, hogy az eredeti elképzelésed mennyire rossz volt. Én ugyanolyan nagyszájú vagy akaratos vagyok, mint bármely más nő, de Isten az elmúlt néhány évben egészen sokat elvégzett az életemben, tanítva engem, hogy mit jelent egy Istenfélő feleségnek és anyának lenni. Persze még korántsem vagyok tökéletes.

Másodszor, szeretném bemutatni neked a férjemet, Cliff-et. Ő sem egy tökéletes ember, de egy szerető ember. Egy olyan ember, aki követni akarja Istent, aki nem mindig csinálja jól a dolgokat, de sohasem adja fel a próbálkozást. Ő egy szerető férj, aki minden nap kifejezi a számomra, hogy mennyire nagyon szeret.

Továbbá rendszeresen elismétli, hogy „teljesen belém van esve”. Szeret engem, mivel Isten hívta el őt, hogy szeressen, „úgy ahogy Krisztus szereti az egyházat”. Ez pedig nem egy egyszerű dolog (emlékezz rá, hogy nagyszájú és akaratos vagyok).

Cliff tisztában van vele, hogy a mód, ahogy a házasságunkat irányítja, közvetlen összefüggésben van azzal, hogy követem őt vagy nem. Tudja, hogy nem kényszeríthet. Mégis, tud engem vezetni, és ha jól vezet, részemről az engedelmesség nem kérdés. Csak akkor lenne az, ha az élete nem lenne rendben Krisztussal és ez kihatna a hozzáállására, a cselekedeteire és a szavaira.

Neked egy értékes feleséged van. Tudom, mert leírta a levelében, hogy szeret téged. De a szíve össze van törve.

A pornográfia nagyon sok szempontból rossz. Nem más, mint érzelmi házasságtörés. Más nők után vágyakozol a szívedben, pedig Jézus azt mondja, ne tedd. Az hatalmas düh, amit a feleség felé mutatsz, a sajátos igeértelmezésed, valamint a kontrol és manipuláció mind csak kísérlet arra, hogy titokban tartsd a bűnödet. De végül minden bűn kiderül. Isten előtt semmi sem maradhat titokban.

A helyzet az, hogy nem kellene így élned. Mivel a feleségeddel való szexuális együttlétben is tudnál örömöt találni. De amit tettél az bemocskolta az elméd és a feleségeddel való kapcsolatod, mivel az életedbe beengedted az erkölcstelenséget, később pedig már az otthonodba is.

Ma reggel imádkoztam érted és a feleségedért, hogy Isten változtassa meg a szívedet és állítsa helyre a kapcsolatot Vele. Amikor behívod a bűnt az életedbe, ahányszor csak leülsz a pornóoldal elé a hotelszobádban (vagy bárhol máshol), Isten és te közötted eggyel több falat építesz fel. Ugyanakkor Isten nem akar mást, csak lerombolni ezeket a falakat és újra közel kerülni hozzád.

Mint férj és az otthonod vezetője Istennek tervei vannak a számodra. Jó tervek. Elképesztően jók. De te olyan dolgokért eldobod ezeket, amelyek sohasem fognak igazán boldoggá tenni. Aztán lerombolod a kapcsolatot is, amelyben Isten teljesen elkötelezett, hogy segítsen olyan férfivá válnod, amilyenné az Ő szemében válnod kellene. Ami te csinálsz, – nem pedig amit a feleséged csinál – egyszerűen mindent tönkretesz.

Nagyon remélem, hogy igazán elolvastad a könyvem. Remélem azt is, hogy felismertél néhány nagyon fontos dolgot, amit én és a férjem abban az évben közösen megtanultunk:

1. Te nem vagy képes megváltoztatni a párodat. Csak saját magad. Így mielőtt elkezdenél aggódni, hogy a feleséged az irányodba mit tesz vagy nem tesz, fordíts egy kis időt arra, hogy megvizsgáld, mit kellene neked tenni, vagy miben kellene neked változnod.

2. A párodban a változás akkor a leggyorsabb, amikor te változol. A férjem életében már számtalanszor megtapasztaltam a hatást, amit így értem el – és szintén láttam, amikor ő hatott a változása által rám, de egyikünk sem volt valami jó hatással a másikra, amikor nem Isten követését helyeztük az első helyre.

3. A bibliai engedelmesség nem a férj munkájának az eredménye, amit ő ki tudna erőszakolni. Hanem csak a te Istenfélő és Istenszerető vezetésed alapján bontakozhat ki, kifejezve Krisztus hatalmas szeretetét, amire a feleséged úgy fog válaszolni, hogy alárendeli magát neked.

Imádkozni fogok, hogy elmenj a lelkészek közül a gyülekezetedben egyhez és elkezdjél egy őszinte beszélgetést arról, hogyan tudod az életedben megtörni a pornófüggőséget. Imádkozom, hogy találj egy Istenfélő embert, aki a mentorod lesz és megmutatja mit jelent Istenfélő férjnek lenni. Végül imádkozom, hogy Isten állítsa helyre a házasságodat egy olyan teljes, izgalmas, szerető kapcsolattá, amilyennek látni szeretné.

Nagyon kérlek, hagyd abba a feleségednek az igeversek idézgetését, amikor erre elsősorban a saját szívednek lenne szüksége. Találj rá módot, hogy a harag, elutasítás vagy a neheztelés helyett a szerelmedet mutasd ki felé. Őt Isten adta a számodra, hogy a segítségedre legyen és ha egy okos férfi lennél, – én pedig azt gondolom az is vagy – felismernéd, hogy a feleséged azért kaptad Istentől, hogy kincsként vigyázzál rá.

„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje;
így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.
Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat…” (Efézus 5:25-29)

Jézus szeret téged. Annyira szeret, hogy hajlandó volt a keresztre felmenni érted. Amikor ezt az igazságot már teljesen képes leszel elfogadni, amikor elolvasod, amit az Ige mond az Efézusiaknak és ha majd egymás mellé tudod tenni a kettőt, imádkozom, hogy ez megváltoztasson téged. Akkor majd felismered, hogy a kéjvágy, amit a pornóval megtapasztalsz, sohasem lesz elég, mivel az egyetlen igaz kielégülés, amit a szexualitásban megkaphatsz, Istentől jön. 

Kapcsolódó bejegyzések:

Az önkielégítés és a szellemi élet

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenycsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr896764757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tblog 2016.11.23. 14:09:40

"számos sikerkönyv szerzője" - Akkor tényleg nagyon eltaláltam a másik hozzászólásomat. Best Seller író, aki hülyére keresi magát azzal hogy ostoba tanácsokat ad olyanoknak akiknek jó tanácsokra lenne szükségük.

"Nem ismerlek téged, de a feleséged, mert tanácstalan és segítségre van szüksége, írt ma nekem egy levelet." - Egy jó feleség nem féltékeny képekre vagy videókra. A jó feleséget nem érdekli hogy a férje Interneten látja-e más nők mellét vagy nem. Egy jó feleség esetleg olyan feleség, hogy a férj ne érezzen késztetést arra hogy Interneten más nőket nézzen, hiszen megkapja a feleségétől otthon azt amit akar. Ha viszont nem kapja meg, akkor a feleség ne szóljon semmit, hiszen a férj kényszerhelyzetben van.

"Amennyire kínos a téma" - Kínos annak aki éretlen arra hogy ilyesmiről beszéljen. Inkább ez a helyzet.

Jeff Spender 2017.03.19. 07:29:56

@Tblog: bejegyzésed akár én is írhattam volna. :)

Tavaly egy ateista pszichiáterrel beszélgettem. A függőségekről. Nekem pornó, exapósomnak alkohol.
Szóval a pszichiáter mondta, hogy minden függőség hiánybetegség. Valamit pótolni akar az, aki függő. Drog is. Pornófüggésnél egyértelmű, hogy a szex az, az érintés, ölelés. Vágyik egy nőre, de nincs, ezért másokat néz, hogy azt csinálják, amit ő szeretne.
Ha megtudom, hogy egy férj pornófüggő, akkor az első gondolatom nem az, hogy a férj maga a sátán, hanem az, hogy a feleség nem tesz eleget feleségi kötelességének.
Szerintem amúgy házasságtörés, pont annyira, mint az, hogy a feleség nem adja meg a férjnek azt, ami miatt házasságtörő lett a férj. „Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. ” (1 Kor 7,5)

Tblog 2017.03.19. 09:16:04

@Jeff Spender: Házasságtörés? Ha az házasságtörés hogy valaki ránéz egy idegen meztelen nőre, akkor az meg gyilkosság ha akciófilmet néz és a filmben egy szereplő lelő valakit. :D Hogy lenne a valóságban házasságtörés egy pornófilm, mikor az csak fikció, nem létező dolog, képernyőn történt film? Az akkor házasságtörés, ha a pornószínésznőnek férje van és úgy fekszik össze titokban a filmben más férfiakkal. :-)

Mi van ha a pornó nem pótol semmit, csak "bemelegítés" a férfinak és a nőnek? Vagy mi van ha együtt nézik hogy azzal dobják fel a hálószobájukban történteket?

Még azt vettem észre hogy ez kicsit olyan téma mint az amerikai sorozatokban a "tini alkoholizmus". Bedob heti 2 sört aztán 3 hónapot tölt elvonón, mert mindenki úgy csinál mintha tényleg alkoholista lenne. Pornónál meg ha megnéz egy férfi 1-2 filmet, vagy naponta eltölt 10 percet meztelen nők csodálatával, akkor már "beteg", meg "Jézusra van szüksége". Holott pont azért van hiánya mert teljesen egészséges és Jézus helyett egy jó barátnőre, jegyesre, illetve feleségre lenne szüksége. :-)

A másik dologban tényleg egyetértünk. (A házastársi "kötelezettséget" illetően.)

Jeff Spender 2017.03.21. 17:26:25

A blogbejegyzésről még annyit.

A végén idéz az Efézus 5,25-29-et. Igen ám, de előtte van az Efezus 5,22

"Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak."

Vagy:

„Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt. Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek.”
(1Pt 3,3-5)

Bírom amikor valaki a maga javára idéz ki részeket a Szent Írásból. :D Vagy én is ezt teszem? :D

Tblog 2017.03.22. 01:48:20

@Jeff Spender: A másik hozzászólásod eltűnt, pedig abban írtál a féltékenységről. Hogy ki és mire féltékeny az nagyon különbözik. A volt barátnőm féltékeny volt mindenre és mindenkire. Ha köszöntem egy nőnek az utcán, már akkor is jelenetet rendezett. Nem tartott sokáig míg szakítottam vele. A feleségemmel meg már nagyon régóta együtt vagyunk, ő nem féltékenykedik semmire.

A bűntudatnak nincs túl sok értelme, hiszen nem károsít meg senki senkit. Ahol nincs áldozat, ott nincs bűn sem.

Bár a Biblia azt írja hogy az asszonyok ezt meg azt csinálják, meg engedelmeskedjenek, de a mai világban az nem fog megtörténni. A nők ugyanazon a szinten vannak mint a férfiak.

Gondoljunk arra, hogy a Biblia halálra kövezné a valódi házasságtörőket, de a felmérések szerint a férjek és a feleségek is nagyjából ugyanannyira (60%-ban) csalják a házastársukat. Ha a Biblia kellene eljárni, akkor úgy kezdődne a dolog, hogy a világ lakosságának a 60%-át kivégeznék.

Pont emiatt a vallást már nem követem, mert úgy tartom hogy a hithez nem szükséges a vallás, illetve mindenki a saját lelkiismerete szerint cselekedjen, és ne azért ne tegyen valamit mert valaki mondja, vagy mert fél mert egy könyvben olvasta hogy pokolra kerülhet érte.

Ha gond van férj és feleség között, a pornó pont hogy megmentheti a házasságot.
süti beállítások módosítása