Biztosan gondolkodtál már te is azon, hogy mi a helyzet azokkal az emberekkel és gyermekekkel, akiknek nem volt lehetőségük az evangéliumot hallani és dönteni? Vagy hogyan lehet egyáltalán feldolgozni azt, ha valaki elveszíti a gyermekét? Mit tanít erről Biblia? Dr. Jim Denison nagyon alapos írásában talán te is megtalálod ezekre a fájó kérdésekre a választ.
A megtestesülés legnagyobb csodája nem az, hogy a teremtő Isten meglátogatott bennünket, mivel erre korábban is megvolt minden lehetősége.
Az Édenkertben Ádám és Éva hallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben (1Mózes 3:8). Amikor Noé és családja bement a bárkába, Isten szólt hozzájuk (1Mózes 7:16). Jákob pedig harcolt is Istennel a Jabbók folyónál (1Mózes 32:24). Mózest pedig az égő csipkebokornál szólította meg (2Mózes 3:4). Az Ószövetségben végig találkozhatunk olyan esetekkel, amikor Isten beavatkozott a bolygónkon történő eseményekbe.
Azt gondolom, hogy a megtestesülés legnagyobb csodája sokkal inkább az volt, hogy ez a teremtő Isten csecsemőként jött el közénk. Az egyetlen, aki az univerzumot a tenyerében tartja (Ésaiás 40:12) a mindenhatóságát képes volt egy apró magzatba lekicsinyíteni, amely néhány hónap múlva egy segítségre szoruló csecsemőként született meg. Azok a kezek, melyek az univerzumot tartották egy anya karjaiban leltek menedéket. Karácsonykor ne felejts el megemlékezni arról, hogy Isten mit gondol a csecsemőkről.
Ahogy arról értesülhettetek, az országunk fájdalomtól szenved annak a tíz gyermeknek a halálától, akik egy vihar következtében Oklahomában életüket vesztették. Hetet közülük sikerült kihúzni az összedőlt általános iskola romjai alól, de már rajtuk sem tudtak segíteni. A híreket nézve, többen közülünk felteszik a hit legnehezebb kérdését: Miért enged meg Isten ilyen tragédiákat? Legalább ezeknek az ártatlan, védtelen gyermekek esetében miért nem tesz kivételt és akadályozza meg az ilyen szörnyűséget? Mégis, mit gondoljunk most?
Végül pedig, mi történik a gyermekekkel, miután meghalnak?
A 35 év alatt, amit szolgálattal töltöttem, álltam szülők mellett, amint megkapták az orvostól a hozzájárulást a babájuk mesterséges életben tartásának megszüntetéséhez. Álltam pici koporsók mellett, miközben a szülők leengedték őket a földbe. Ugyanakkor két, mára már felnőtt fiú apja is vagyok és mióta csak megszülettek, minden nap azért imádkozom Istenhez, hogy tartsa meg őket egészségben.
Amikor egy gyermek meghal, egy rész belőlünk is vele együtt hal meg és rögtön meg is kérdezzük: Miért pont vele történt ez meg? Feltételezve, hogy a meghalt gyermek nem volt elég idős a Krisztushoz való megtéréshez, az evangélium üzenetének megértéséhez, az ő esetében mi a helyzet az örök élet kérdésével?
Mit gondol Isten a gyermekekről?
Egy nap megkérdezték Jézust a tanítványai: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” (Máté 18:1). Azért tették fel ezt a kérdést, mert összevesztek azon, hogy ki a legnagyobb közöttük (Márk 9:34) és feltételezték, hogy Jézus egyet közülük ki fog emelni, talán Pétert, a fő apostolt, vagy Jánost, „a tanítványt, akit Jézus szeret” (János 21.7).
De a válasz sokkoló volt: „Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.” (Máté 18:2-4).
Még azt is hozzátette, hogy aki egy kisgyermeket befogad az ő nevében, az őt fogadja be. (5. vers) Ellenben „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.” (6. vers)
[…]
Mit gondol tehát Isten a gyermekekről? Jézus a legnagyobbnak hívta őket a mennyek országában. A Biblia pedig gyakran a keresztényeket „Isten gyermekeiként” írja le. Vajon adhatott volna az Úr ennél nagyobb bókot vagy dicséretet a gyermekeknek?
Most akkor automatikusan a mennybe kerülnek vagy sem? Vizsgáljunk meg ebben a nagyon nehéz kérdésben három általános nézőpontot, aztán megpróbálom kiegészíteni ezeket az enyémmel.
1. Vélemény: A nem megkeresztelt gyerekek a pokolba kerülnek
Ha a gyermekek a „mennyek országának részesei”, akkor miért tanítja azt a Biblia, hogy „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének”? (Róma 3:23) Nyilvánvalóan ideértve a gyermekeket is. Dávid pedig így beszél önmagáról: „Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.” (Zsoltárok 51:7). Hogyan lehet egy gyermek bűnös? És hogyan hat mindez a sorsára az örökkévalóságban?
Az eredendő bűn definíciója szerint egy olyan bűn, amit magunkkal hozunk a születéskor, másképpen fogalmazva Ádám bűnének az egész életünkre való hatása. A Pál apostol szerint „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.” (Róma 5:12)
Szent Agusztinusz: a csecsemők bűnös természettel jönnek a világra
Szent Augusztinuszt (354-430) megelőzően, a keresztény teológusok nyilvánvalóan kevés figyelmet szenteltek a kérdésnek. De az ő számára egyedül a fenti igevers volt az irányadó. Kijelentette, hogy „a gyermekek nem a saját életük alapján, hanem az általános én minden emberi létezőre kiterjedő eredendő bűn miatt megtörték az Istennel kötött szövetséget és bűnösek”.
[…]
Ha Augusztinusz álláspontja helyes, akkor a meg nem keresztelt gyermekek, akik a tornádóban meghaltak, az elítélt bűnösökkel egy helyre, mégpedig a pokolba kerültek. Mégis, akkor miért van az, hogy a Biblia sehol sem parancsolja, hogy kereszteljük meg a gyermekeinket? Miközben például a körülmetélkedés az Ószövetségben minden fiúgyermek számára kötelező volt (1Mózes 17:12). Ugyanakkor az Újszövetségben, nem találunk semmilyen kötelezettséget sem az újszülöttek számára. Pedig abban a korban, amikor a gyermekhalandóság nagyon magas volt, egy gyermek megmentése érdekében joggal várhatnánk el egy erre vonatkozó utasítást a Szentírástól.
A fentiekkel ellentétben viszont találunk példát az Újszövetségben a gyermekkeresztségre. (Például Lídia házanépe és a filippi börtönőr családja, bár az életkoruk nincs feljegyezve.) Ugyanakkor a csecsemőkeresztség sehol sincs megparancsolva.
Kálvin: Az újszülöttek bűnösök
Kálvin János szerint az „eredendő bűn” a természetünkben egy örökletes romlottság, amely a lelkünk minden részébe behatolt már és először is kiváltja Isten haragját, aztán pedig kihozza belőlünk azokat a rossz dolgokat, melyeket a Biblia a test cselekedeteinek hív. (Galata 5:19)
[…]
Néhány kálvinista még ma is hisz abban, hogy a „nem kiválasztott” csecsemők a pokolra jutottak. Mások pedig azt gondolják, hogy a „szövetség gyermekei” kegyelmet kaptak Istentől. Megint mások, mint például Charles Spurgeon és Al Mohler abban hisznek, hogy minden csecsemő a mennybe jut.
2. Vélemény: Isten a gyermekeket az ítéletkor elnéző bánásmódban részesíti
Pál azt mondja azokról, akik nem hallották az evangéliumot, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd (Róma 2:15). Isten önmagát nemcsak a szívünk, lelkiismeretünk számára tette elérhetővé, hanem kijelentette magát az egész teremtett világban is: „Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük” (Róma 1:20).
Logikusnak tűnik tehát, hogy ezeket a lehetőségeket Isten a gyermekek számára is elérhetővé tette: Isten törvénye az ő szívükbe is be van írva és láthatják a láthatatlant a saját világukban is. Eszerint az álláspont szerint tehát, akik meghalnak azelőtt, mielőtt hallanák – vagy egyáltalán képesek lennének meghallani – az evangéliumot, azokat Isten úgy ítéli meg, ahogy válaszoltak arra, amit felfogtak vagy érzékeltek róla és az akaratáról. Más szavakkal, a magatartásuk és személyiségük alapján esnek ítélet alá.
Ez a logika persze kiterjeszthető a „tudatlan” milliárdokra is, akik sohasem hallották az evangéliumot. Ebből a szempontból ugyanígy, Isten aszerint fogja megítélni őket, hogy miként reagáltak a szívükbe írt törvényre és a teremtett világban felismerhető kijelentésre.
Ezzel szemben a Biblia azt tanítja, hogy „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9). A cselekedeteink tehát nem menthetnek meg minket, függetlenül attól, hogy mit tettünk az evangélium meghallása előtt vagy után.
Továbbá, ez az álláspont meglehetősen lecsökkenti az evangélizációs és missziós munka szerepét is, mivel csak a saját erőfeszítéseik által a gyermekek és a „tudatlanok” képesek üdvösséget nyerni. Ha ez így lenne, az evangélium hirdetése és a misszionáriusok áldozatos munkája teljesen felesleges lett volna. Arról nem is beszélve, hogy az evangélium megosztása az engedelmes gyermekekkel vagy a „tudatlanokkal” kockára tenné az üdvösségüket, mivel esetleg elutasítanák azt és ítélet alá esnének.
3. Vélemény: Isten az alapján ítéli meg a gyermekeket, hogy mit tettek volna
Isten mindentudó, ismer minden gondolatot és belelát minden szívbe. (Csel 15:8) Tudta, hogy Ábrahám nagy nemzetté lesz (1Mózes 12:2) ahogy tudta azt is, hogy a fáraó megkeményíti majd a szívét és ellenszegül (2Mózes 7:4). Jézus tisztában volt vele, hogy Júdás elárulja (János 13:26) ahogy azzal is, hogy a tanítványok el fogják hagyni (Máté 26:31).
Ha pedig tudja, hogy mit fogunk tenni a jövőben, feltehetőleg tudja azt is, hogy az idő előtt meghalt gyermekek mit csináltak volna az életükben később. Legfőképpen azt, hogy elfogadták vagy elutasították volna a Jézus Krisztuson keresztül nyújtott ajánlatát a megtérésre. Ha pedig meghalnak mielőtt egyáltalán hallanának erről, Isten attól még megítélheti őket aszerint, ahogy éltek volna.
Hasonlóan a 2. véleményben leírt logikához, ahol a „tudatlanok” milliárdjai sohasem hallottak az evangéliumról. Ugyanakkor az evangélium hirdetése így még kevésbé lenne fontos, mivel senkinek sem kellene a megtérésről hallania a megmeneküléshez.
4. Vélemény: A gyermekek, akik meghaltak, Istennel vannak
Én úgy hiszem, hogy minden olyan gyermek, aki meghalt azelőtt, hogy hallhatta volna az evangéliumot és bármiképp válaszolhatott is volna rá, Istennel van. Mégpedig a következő okokból kifolyólag gondolom ezt:
Isten az elkövetett bűneink alapján ítél meg bennünket
Isten azt mondta Jeremiásnak: „Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli.” (Jeremiás 17:10, amit Pál is idéz a Rómaiaknak írt levélben.) Az apostol figyelmeztetett arra, hogy „azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd. Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi” (Róma 2:8-9).
Úgy tűnik, Pál világosan fogalmaz, amikor az ítéletet a cselekedetekhez kapcsolja: „Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni.” (Róma 2:12-13)
Ezékiel próféta a következőt mondja: „Annak kell meghalnia, aki vétkezett.” (Ez 18:20) A Szentírás szerint senki sem lesz más bűne miatt elítélve (ideértve Ádám bűnét is), csakis az miatt, amit személyesen elkövetett.
Az élet könyve
Isten rendelkezik az „Élet könyvével” amiben azoknak a nevei szerepelnek, akik vele lesznek a mennyben. Mózes azt mondja Istennek: „Bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem.” (2Mózes 32:32-33).
Isten felírta a neved ebbe a könyvbe és biztos, hogy kitörli onnan, ha úgy döntesz, hogy elutasítod az ingyen adott kegyelmét Krisztusban. Ha pedig Krisztus nélkül halsz meg, Istennek gondja lesz rá, hogy a neved eltűnjön az élet könyvéből és bedobjanak a tüzes tóba. (Jelenések 21:27)
[…]
Mi minősül bűnnek?
Némely vélemény szerint a morális döntések alapján kell egy gyermek üdvösségét megvizsgálnunk. Egy teológus, Millard Erickson a következőt mondja: „Ha egy gyermek azelőtt meghal, hogy képes legyen valódi morális döntéseket hozni, az legalább annyira ártatlan, mint az a gyermek, aki később felnőve eléri azt a kort ,ahol már morálisan felelős a döntéseiért, de a bűnei a meg lettek bocsájtva Krisztus engesztelő áldozatának elfogadása miatt.”
Én egyetértek azzal, hogy az ilyen gyermekek a mennybe kerülnek. Azzal viszont nem, hogy a bűn a legmegfelelőbb fogalom a valódi morális döntések meghozásának képességére.
Dávid, megbánva az erkölcstelenségét Betsabéval, azt mondta Istennek: „Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz.” (Zsoltárok 51:6) A bűn először Istennel szemben jön létre, mielőtt földi szinten is kifejtené a hatását, amikor ellenszegülünk Isten akaratának.
[…]
Dávid a következőket mondta az elhunyt, újszülött fiáról: „Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” (2Sámuel 12:23) Abban hitt tehát, hogy a fia már Istennel van és egy nap majd csatlakozni fog ő is hozzá a mennyben. (Zsoltárok 23:6) Szeretném ugyanezt a bizonyosságot nyújtani minden olyan hívő számára, aki egy gyermek halála miatt szenved. A gyermeked Istenhez tartozott és most már az örökkévaló paradicsomban van ő is.
Az életem egyik legkeményebb időszakában ott álltam egy inkubátor mellett ahol a csecsemő szüleinek kellett döntenie arról, hogy vajon továbbra is megpróbálják-e a 18 napos beteg kislányukat gépek segítségével életben tartatni. Ahogy ott agonizáltak, véletlenül felpillantottak a szoba pici ablakára. Azt nézték, ahogy egy piros, héliummal töltött lufi emelkedik fel a távolban aztán a felhők közt lassan eltűnt a szemük elől. Elkezdték úgy érezni, mintha Isten biztosítaná őket arról, ha elengedik a kicsi lányukat, ő a mennyországba kerül.
Ezért így is tettek. És oda is került.
